Szombaton ellátogattam a Terézvárosi Fesztiválra. Tavaly voltam ott, csodásan éreztem magam, bíztam abban, hogy idén sem lesz rosszabb. Nem is lett! Fél tizenegy körül érkeztem, ez majdnem nyitás, de már így is elég sokan voltak. Minden korosztályból és mindkét nemből. Miután kutyabarát hely, jó néhány eb is volt. Többségük zsebkutya, ezek között akadt egy háromlábú is, de ez sem őt, sem a gazdit, sem a járókelőket nem zavarta. Azért akadt néhány nagyobb termetű kutya  is, de ezek is nyugodtan viselkedetek, semmi baj nem volt velük.

Kezdtem végigsétálni, és nézegettem a színházak kínálatát. Nem egy meglepő dolgot tapasztaltam, ez várható is volt. Azon viszont meghökkentem, hogy a Tüskevárnak van (vagy lesz) musical változata. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Matula dalra fakadjon. Bár ezt Nancsi néniről vagy István bácsitól se nagyon. Ha Gölle tájáról földrengést jelentenek, alighanem Fekete István forog a sírjában. Bár az is lehet, hogy nekem csekély a fantáziám.

Aztán a Nagyszínpad felől zenét hallottam, ami ismerős volt, csak nem tudtam rájönni, honnan. Közelebb érve egy kis szünetet tartottak, és a karmestertől megtudtam, hogy ez bizony a Kis éji zene Mozarttól! Azt is, hogy a szerző nagyon meglepődne, ha valahogy megtudná, hogy ez a legnépszerűbb darabja! Kellemes-szellemes előadó volt, érdeklődve hallgattuk, nem csak őt, a zene további tételeit is. A második zeneszám Bartók Bélától a Román népi táncok, ennek viszont alighanem örülne a szerző!

Pár perccel utána kínai sárkánytáncot láthattunk, érdeklődve figyeltem! Egy héttel ezelőtt koreai oroszlántáncot láthattam, ez sem volt rosszabb, de kevésbé hosszú és nem annyira szép kiállítású. Továbbmentem, és találtam három érdekes zeneszerszámot, legjobban xilofonra hasonlítottak, az egyikül csak fából volt. Ezek mellett négy dob is állt, gondosan letakarva a nap elől. Aztán játszani kezdtek rajta, éspedig animációs filmek zenéit, a Vuk, a Süsü, a sárkány volt soron. No meg a Kérem a következőt! Ez a program az Út a zenéhez kezdeményezése volt.

Szerencsére a szervezők jó munkát végeztek, bőven volt árnyékos pad, aki pihenni akart és nézelődni, esetleg enni-inni, könnyen talált helyet. Ez utóbbit tettem, megettem a lángosomat. Aztán továbbmentem, amíg a József Attila színháznál le nem blokkoltam, mert itt a kedvenc Szabó Magda regényem színpadi változatát hirdették, éspedig a Régimódi történetet! Volt szerencsém az egyik főszerepet játszó színésznővel beszélgetni, ha jól emlékszem, Gacsáry Emma lesz a szerepe,, illett is hozzá. Csöppet sem esett nehezemre a százötven évvel ezelőtti, földig érő ruhában elképzelnem.

Megtaláltam újra az előbbi árnyékos padot, és vártam a Nagyszínpadon sorra kerülő operett-musical dalokat. Félórás összeállítás volt, a Mágnás Miskából, a Marica grófnőből, no meg a Hegedűs a háztetőnből hallgattunk néhány közismert számot. A legutolsó a Ha én gazdag lennék volt, méghozzá új fordításban, így alig ismertem meg!  Így sem volt rossz, főleg Alföldi Róbert előadásában, csak számomra szokatlan. Csöndes derűvel vettem észre, hogy az Andrássy út egyik házának erkélyére kiült valaki, onnan nézte végig részint a tér forgatagát, részint hallgatta a zenét. Aiighanem neki volt a legjobb helye!

Kénytelen voltam belátni, hogy ennyi elég volt egy napra, elfáradtam, és kellemes emlékekkel indultam hazafelé.