'Mások nem vizsgáznak a te világodban, itt minden köréd csoportosul.'

:-) Az én világomban akárhogy is, de bizony mások is benne vannak. Mondjuk egy családi krízishelyzetben a közvetlen családtagok, meg mindazok, akik képesek az adott szituációban segíteni vagy hátráltatni. Pl. egy orvos, aki odateszi magát, és makacsul keresi a megoldást vagy pont nem, csak letudja a vizsgálatot és rázza le, tolja tovább a delikvenst. Pl. egy kívülálló, aki segít, vagy épp félrenéz, esetleg be is szól. A vizsgahelyzet kinél-kinél mást tesz próbára: az adott ember szeretetképességét, odafordulását, segítőkészségét, felelősségérzetét, elhivatottságát, türelmét, beleérző képességét, megértését, bölcs belátását, stb. Ez mindenkinek a maga megmérettetése, kisebb-nagyobb próbája, egy közös szituációban. Egy gócpontban, ahol a különböző életszálak épp összetalálkoznak.

A mások vizsgája a mások vizsgája. Nem tőlem, az én szempontjaimtól, erkölcsi elvárásaimtól, fölényes mindentudásomtól függ, nem nekem kell megfelelni. Csak esetleg olyan a helyzet, hogy egyszerre, párhuzamosan vagy egymást keresztezve, többen megméretünk. Valami ilyesmire gondoltam, hogy volt-e olyanotok, hogy kicsit ráláttatok magatokra (ami valszeg a magunkra, a működésünkre irányuló tudatosság ébredezése), meg esetleg másokra is (ami meg lehet a közös sorsra, a közös-ségünkre ébredezés – olyan 'tat tvam aszi', 'te is Az vagy', 'te is az Önvaló vagy', 'te is a Teremtő, a Teremtés része vagy' értelemben).

'A te mindennapjaidat ez mennyiben befolyásolja ? Hogy talán  te és a többiek vizsgahelyzetben vannak ?'

Az élesebb szituációk, krízishelyzetek azért nem mindennaposak, de tény, hogy a megfelelés mértéke aztán mindenképp kihat a későbbiekre, így a mindennapokra is. Nemcsak ok-okozat módján, vagy utólagos jóérzés/lelkifurdalás útján, de úgy is, hogy – vélhetőleg – arról a szintről folytatjuk, amit megugrottunk (vagy nem).

De hogy konkrétabb legyek, pl. az, hogy most rálátni véltem valamire, biztos vagyok benne (mert érzem is), hogy a későbbi szemlélődésemet, figyelgetéseimet is meghatározza: a közömbös, tehát nem kiemelkedő jelentőségű pillanatokban is mintha egy kicsit másképp nézném a dolgokat, embereket, valahogy távolabbról, felülről, mondhatni, felelősebben.