Szia Pancho,

An-26-os volt (a katonai változat). Jókat lehetett aludni a lehajtható oldalpadokon, a füldugó meg állandó használati eszköz volt...

Szóval RAM ATR-42. (az M az Maroc, a többit ki kell találnotok) Megjegyzem, előtte nem is láttam közelről ilyen légcsavaros kütyüt.

Csoportban utaztunk, jelentős mértékű, előre jelzett és fizetett túlsúllyal, illetve emelt csomagszámmal. Na ja, de mindezt a jegyeladás nem jelezhette, ezért egy ATR-t állítottak üzembe azon az útvonalon, amely egyébként is teltházas volt.

A társaság hibáját tetézte, hogy a becsekkoláskor bevették az összes csomagot, sőt oda is szállították a géphez. Na ott derült ki, hogy egy ATR-42-es finoman szólva sem lesz képes teljes terhelés mellett jelentős túlsúlyt is felemelni (fejenként 100 kg volt legalább).
Azért a lelkes arabok megmutatták, hogy mi mindenre képesek. Amikor már a mi fogalmaink szerint dugig volt a gép és mindenki benn ült egy fél órája, de még mindíg volt 4 elég nagyméretű láda a földön, akkor rövid tanakodás után a farokban levő (merthogy az ATR-ben ott is van) tárolót újra kinyitották és a fizika törvényeit meghazudtoló módon szó szerint bepaszíroztak 3 ládát. A negyediket csak azért nem, mert nem fért át az ajtón (tudjátok, ott csak utasajtó van.) Ekkor már bántuk, hogy nem akartuk ott hagyni a ládákat....

Életemben nem volt még olyan hosszú gurulás elemelkedés előtt. Szerintem minden centimétert felhasznált a pilcsi. Az emelkedés sem volt az a meredek fajta....

Repülés közben egy francia repmérnök meg is jegyezte a csoportunk egyik tagjának, hogy "mintha köhögne kicsit az egyik motor..., á most jobb, lejjebb mentünk...úgy látszik nem bírta a gép a magasságot."
Ja, csak a hegyeken repüljünk át.

A helyzetet az jellemezte leginkább, amikor KETTEN EGYSZERRE hátramentek cigizni a farokhoz. Az ott pakolgató sztyuvi ekkor ideges mosollyal előresietett és közben megjegyezte, hogy inkább előremegy, mert úgy már túlságosan nehéz lesz a farok....

Málesh, ahogy az arabok mondják.