11_11 Creative Commons License 2022.07.20 0 0 11

" És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt az ő orrába életnek szellemét. Így lett az ember élő lélekké."

1 Mózes 2:7.

Amikor a test anyaga és Isten szelleme érintkezett egymással, abból "született" meg az ember lelke.

A testünk anyaga földi.

Isten Szelleme az örökkévalóságból jött be, és a test és a szellem kapcsolata hozta létre a lelkünket,  Isten nem lelket fújt az ember orrába, hanem szellemet, és a lélek akkor született meg. Minden ember halott lélekkel és szellemmel születik, ugyanis a bűnbeeséskor Isten igazat mondott az első emberpárnak: Ha esznek a tiltott fa gyümölcséből, meghalnak.

Ez a halál pedig bekövetkezett, méghozzá az ember lelkében és szellemében.

 

A halál szelleme a sötétség, amely nem tudja befogadni a világosságot  a világosság pedig Jézus Krisztus, aki nem más, mint a testté lett  Ige.

 Jézus azért jött, hogy a halottakat feltámassza   nem csupán fizikai értelemben, hanem a lélek és a szellem dimenziójában is.

 

Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, 2 amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt.

Efézus 2:1.

 

Az ember lelke a szellemén alapszik, mert amikor meghal,

ezek a képességek tovább léteznek.   Látjuk a teremtés könyvében,

 hogy míg Isten az ember orrába belehelte a szellemét, addig az állatokéba nem.

Az elkárhozottak lelke és szelleme is örökké létezik, nincs vége, csak nincs benne élet.

 

Azért olyan életbevágó kérdés, hogy az emberek megtérnek-e vagy sem, mert a földi életük letelte után nincs vége a létezésüknek. Nem lehet lényegtelen kérdés, hogy az örökkévalóságot hol és milyen állapotban tölti az ember, ugyanis az egy végleges és megváltoztathatatlan állapot lesz.

 

 A fa az Igében az ember szimbóluma.

Ha halott szellemmel és lélekkel költözik el az ember a földi életéből, akkor örök kárhozat vár rá.

Ha élő szellemmel és lélekkel, akkor pedig örök élet vár rá

Amilyen állapotban van a szellemünk és lelkünk a biológiai halál beálltakor, az dönt el mindent.

 

 Jelenések 14:13 13 Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”