Schenouda Creative Commons License 2022.07.16 0 5 16656

"Kezdésként az Ovális Templom építői nyolc méter mély gödröt ásnak. Ezután az épület alapozása és a falak megemelése előtt a gödröt visszatöltötték homokkal... Nem tudjuk megmagyarázni ezt a hatalmas előkészítő munkát, amely alapozási rítusokra utalhat."

 

A Nagy Piramisban 1987-ben a Királynői Kamrába vezető vízszintes folyosó mögött pár méterrel, fúrásokkal egy ismeretlen kamra jelenlétét mutatták ki. A kamra fala olyan kőből készült, amit a piramisban máshol nem használtak. De ettől is érdekesebb, hogy az üreg tele van átrostált kvarchomokkal, amit nem a helyi homokból biztosítottak, hanem 6 km-ről hoztak. Az egyiptomiak számára a homok a tisztaság jelképe volt.

I. Szenuszert lishti piramisának négy szertartásos alapkőüregében lévő tiszta homokréteg is arra utal, hogy az Ovális Templomnál éppen köze lehet az alapkő vagy alap lerakása rituáléjához a homoknak. Nyilván nem szolgált építési jelentőséggel, mert nem hogy felesleges, de gyengítő hatású is volt, mint Sznofru dashuri tört piramisánál, amit homokra építettek (ellenben a római Colosseumnak már hét méter mély alapot ástak, amit betonnal töltöttek meg: ennek viszont építészeti jelentősége van).

Az ősidőkből vannak ilyen "érthetetlen" dolgok, amiket az építményeknél alkalmaztak. A bolíviai Tiahuanacóban lévő teraszos építményt, az Akapanát, átrostált földből építették, majd több kilométerről kis zöld kavicsokat hoztak, hogy felső terasz anyagába belekeverjék (egyiknek sincs semmi jelentősége a konstrukció szempontjából). Az olmékok, mint nemrég láttuk, kisebb úszómedence formájú üregeket vájtak a talajba, hogy a sima aljára gyönyörű mozaikképeket rakjanak, majd betemették ezeket. Az építők mit sem törődtek azzal, hogy soha nem fogja ezeket más látni, ahogy azok a mesterlegények sem, akik a gótikus katedrálisokat, fenn a mennyezet oldalüregeiben vagy a tetőn is díszítették, ahová már egy látogató szem sem látott el...

A Ovális Templomnál alkalmazva ez az "elv", hasonló indíttatású. Talán összefügghet azzal, amit írsz, hogy a föld alatti üreget, Apszut jelképezte. Az egyiptomi Héliupoliszban volt a  "Nagy Homok": egy homokdomb, amit szentnek tartottak, mert elsőként emelkedett ki az Ősvízből...

Előzmény: Annaem (16653)