Rolling Stones, Sixty Tour - Brüsszel 2022. július 11.

Nagy örömmel érkeztem Brüsszelbe a Rolling Stones koncertjére, amibe azért egy kis félelem is vegyült: egyrészt az előzenekar (Kaleo) miatt, akik nagyon jók, de képesek 45 percnyi lassú dalt eljátszani egymás után. Így is indult, az első három szám után már elképzeltem, ahogy a közönség kollektív érfelvágást követ el, de aztán megemberelték magukat, és pörgősebb lett a műsoruk. A hangzással azonban baj volt: a King Baudouin stadion akusztikája nem valami jó; amellett, hogy visszhangos, van egy mély, döngő frekvencia, ami a hangszerek felét betakarta, a másik fele pedig kivehetetlen katyvasz volt - és ezen a hangmérnöküknek a 45 perces műsor alatt nem sikerült javítania. Valami csoda folytán az ének és a szájharmonika tisztán szólt, a többit megpróbáltam megérezni. A félelmem másik oka az volt, hogy Charlie elvesztése után mennyire lesz hiteles a Rolling Stones zenéje. Kétségeim kb. a koncert tizedk másodpercében eloszlottak, minden a helyére került. Biztosan Charlie is segített fentről, mert az egész koncert alatt óriási pozitív energia érződött. Mick életkorát meghazudtoló színpadi jelenlétéről, mozgásáról sok cikkben írnak mostanában, ezt csak megerősíteni tudom; ezenfelül az énekhangja is remek formában volt - mintha megfiatalodott volna. Ugyanez elmondható Keith gitározásáról - évtizedek (! ) óta nem hallottam ennyire virtuóz játékot tőle, a ráadásdalok alatt pedig ő is rendesen "bejárta" a színpadot. Szemmel láthatóan mindketten örültek, hogy ilyen jól megy , végig ment a vigyor, összenevetés, interakció kettejük között. Na jó, Ronnie az elején kicsit aludt - megfigyeltem, hogy amikor Keith jó formában van, akkor ő szeret lazítani - de biztosan szóltak neki, hogy már megy a koncert , mert aztán ő is összekapta magát. Steve (az új dobos) és Darryl (a basszusgitáros) összjátéka nagyon jó lett (a történelem ismétli önmagát, kb. 60 éve ugyanez történt, amikor Charlie és Bill "összekerült" a zenekarban). A hangmérnök (Dave Natale) ismét megmutatta, hogy le tudja győzni a rossz akusztikai körülményeket; az első hangoktól kezdve szinte minden tökéletes volt; egyedül a basszusgitár szólamának érthetővé tevéséhez kellett az első három dalon keresztül megbirkóznia. A közönség lelkesedésére sem lehet panasz; a legzajosabb sikert a Paint It Black aratta - mintha visszakerültünk volna a hatvanas évekbe; a dal végére a közönség hangerejétől alig hallatszott a zenekar. Összességében felsőfokokban tudok beszélni a koncertről, aki teheti, nézze/hallgassa meg őket élőben!

 (Képek The Rolling Stones és az iorr.org oldaláról)