Az "Öngyilkosság..." topicban '6boci' olvtárs 980. sz. hozzászólására akartam válaszolni, de ugyanakkor nem szerettem volna szétoffolni azt a topicot (látom, időközben mások ott efelé mozdultak), továbbá a szerencsétlen, elkeseredett, ottani Hozzászóló elől sem akartam elszívni a levegőt (ha már értelmes, használható dolgot nem tudnék mondani Neki, per pillanat).

 

Szóval: T. '6boci' (nem tudom, itt olvasod-e?)!

Becsülöm benned, hogy te, keresztény létedre, nem utasítod el a reinkarnációt!

Számomra a keresztény világkép igazságossága csak reinkarnációs kiegészítéssel lenne elfogadható!

Az élet nehézségeit elfogadni nagyban megkönnyítené az a tudat, hogy mi magunk döntöttünk, dönthettünk saját (újbóli?) megszületésünkről.

E nélkül számomra nem nagyon oldható fel annak a sok szenvedésnek és igazságtalanságnak a tudata, amit az emberek átéltek, átélnek a történelem során.

Olvastam itt a régi hsz.-ok között isten és az ember viszonyával kapcsolatban egy olyan álláspontot, miszerint "...nehogy már a festmény mondja meg, hogy részeges a festő! ..."

Ha őszinte vagyok, ez annyira durván és -számomra visszataszítóan- szolgalelkű nézet, hogy nem is tudom, mit gondoljak az azt leíróról... (persze ez fórum, itt igyekeznék kulturált maradni akkor is, ha ez a régi hozzászóló előkerülne).

Ugyanakkor tudom, hogy lényegében az elébbi állítás a Bibliában is le van írva, ahol Pál az agyagedényekről magyaráz (hasonlat képpen)...

Tehát érdekelne, hogy ezt az állítást tudná-e úgy interpretálni itt vmely hívő keresztény, hogy az ne csak "az erősebb igazsága" -ként, hanem morális igazságként is meggyőző legyen?

 

Üdv Mindenki!

~nkt~