WEÖRES SÁNDOR

VEZEKLÉS  

 

 

Ó tiszta ég derűs, komoly magánya!
ó távolságtól kékült levegő!
oly messze vagy, hogy a lent-lebegő
madárka kettős-ívű gyönge szárnya

reád-tapadtnak látszik, te hatalmas.
Valaha voltam én is oly magam,
mint te. S véltem: mint te, oly boldogan
sivár s érdektelen leszek s nyugalmas.

De csendemet a cécóért eladtam.
Véltem: csak kóstolom az életet
s látom: a lét a habjaiba vett
és több van már fölöttem, mint alattam.

Mosoly helyett röhej rángatja számat,
mert pillanatnyi bűnök gőze hajt,
nem a magányt vágyom, de a ricsajt.
Te balga szűz, olajodért a bánat

jókor van még? - Nagy ég, ne légy sötét:
leszek-e még, mint te, oly tiszta pálya,
melyre egy vércse vagy pacsirta szárnya
rajzolja a mosoly kettős ivét?