Vjacheslav Creative Commons License 2022.06.15 0 0 118484

Amikor létrehozták az akadémiát, még nem volt felnött csapat, ezért a Vidi alá lett behúzva, akkor voltunk csődközelben.

 

Amikor leváltak is voltak közös csapatok. (konkrétan az volt az az év, amikor az nb2-es fiókcsapatokat nb3-ba sorolták vissza, míg az Oázis levált rólunk, és mint önálló csapat indult fent.) A jobbak kerültek mindig felcsútra, és hiába volt közös csapat, az onnantól már csut nevelés. Pl Gyurcsó, Szolnoki, Nagy Zsolt, Kleinheisler.

 

Lényegében a fehérvári utánpótlást rabolgatják folyamatosan, de már nem csak tőlünk visznek. Mellesleg nem is egyedi eset, mert pl az MTK is fehérváron toboroz, vittek innen agárdra sok gyereket, pl Cvitkovics is ilyen.

 

Sallai kivétel, mert neki nem volt köze fehérvárhoz.

 

Ami még külön szép, hogy fehérváron van a Főnix is, ami Szobi óta még inkább kiemelt, pl Bolla is onnan jött ki.

 

Innen nézve elég lehetetlen küldteés az utánpótlásban maradt játékosok közül találni olyat, akit ne vittek volna el tőlünk.

 

 

 

Előzmény: kannibál Kovács (118482)