A hétvégén családi kiránduláson voltunk gyerekkorom legszebb nyarainak a helyszínére. Itt kaptam rá a horgászatra is.

Kis hegyi patak "pénzesekkel" (fejes domolykókkal), "csíkhalakkal" (kövicsíkokkal), "csíkpénzesekkel" (felpillantó kűllőkkel) és "rákokkal" (kövirákokkal).

 

Most az utóbbiakról lesz szó.

Gyerekkoromban (50 éve) hemzsegtek a rákok a patakban, de szó legszorosabb értelmében! Az ecsegi cigányok kosárszám vitték, amikor feljöttek a falunkba.

Mi kézzel fogtuk a kövek alatt és horgászbottal. 20-25 darab összefogása legfeljebb egy óra foglalatosság volt.

A zsákmányt a patak partján rakott tűzön sütöttük meg (farkukat és az ollójukat. Kenyérrel és sóval mennyei eledel volt.

Aztán 13-14 éves koromban jött a rákpestis. Az összes elpusztult. Kijöttek a víz szélére haláluk előtt... Bűzlött még a patak környéke is!

 

Sok év, sőt évtizedek teltek el. Évente néhányszor elmegyek a családom falujába nosztalgiázni. A tavamba onnan telepítettem domolykókat is, kicsit közelebbinek érzem! :-)

Minden utamnál felforgatok jó pár követ, mint gyerekkoromban. Már csak hagyománytiszteletből tettem, nem reménykedek.

 

Aztán szombaton egy kő alatt:

 

 

Kifejlett, ivarérett példány!

Természetesen visszaengedtem és nem azért, mert védett...

Nagyon jó érzésem volt... Sajnos mára a patak átlagos vízhozama fele-harmada a réginek a klímaváltozás miatt. De ezek szerint ez még elég...

Ő csak oxigéndús hegyi patakokban él meg.

Invazív fajtársai azonban a kerti tavamban ellennének. Nagyon régen szeretnék betelepíteni jelzőrákokat.