Sarkady Sándor

Kolumbár Gizella

Kolumbár Gizella
Hatvankét éves háztartásbeli,
Család cselédje négy évtized óta -
Ha meggondolom életét,
Összefacsarja szívem a szomorúság.

Fazekak, teknők, súrolókefék
S a heti szennyes tornyai
Bástyázták körül életét -
Fiatal évei
Elrepültek a konyhagőzben...

Gyerekek, pénzgond, idegesség,
Reggeltől estig nem fogyó dolog;
Fazekak, teknők, súrolókefék,
Örök-egyformán surrogó robot:
Ez volt a sorsa. Morzsolódott...
Fazekak, teknők: győzködött -
S negyven év alatt elkopott
Az irgalmatlan családi malom,
Folyton surlódó kövei között.

Az idő tovább ment küszöbe mellett,
S elnézett őszülő feje felett -
A heti nagymosásért,
Gyereking foltozásért
Nem oszt az élet rendjeleket.
Konyhája elé sose gördült
Riporterekkel gyors autó;
Öt gyereket szült,
Nem ötös ikreket -
Fájdalma sem lett szenzáció.
Kolumbár Gizella nem vitte semmire -
Szürke kis hőstetteire
Napi ebédek, vacsorák,
Patyolatpadlójú szobák,
Váltás fehérneműk -
A csöndes tisztesség emlékezik.
Idővel, lassan,
Tűzhelye mellett megöregedett;
Fonatos, tornyos kontya gyérült,
Fekete haja megfehérült;
Barázdás arcú, töpörödött,
Megfáradt asszony lett belőle.
Kérdezték-e valaha tőle:
Örömtelen konyhád zugán,
Fazekak, teknők, súrolókefék
Között, úgy negyven éven át,
Miről ábrándoztál,
Mire vágyakoztál,
Mikor voltál boldog -
Kolumbár Gizella?

Ki tartja számon,
Hány mázsa krumplit hámozott meg,
Amíg a tenyere megkövesedett,
Hányszor mondott le, hányszor éjszakázott,

Amíg az öt gyerek felnövekedett?
Hányszor kelt korábban a napnál,
Hogy győzze, mit kettő se győzhet -
Hány teknő szennyest moshatott ki,
Amíg a karja reszketős lett?
Hány lenyelt sírás fojtogatta?
Ki tartja számon, amit ő tűrt?
Hány határ padlót moshatott fel,
Amíg dereka belegörbült?

Oh, tudom, Kolumbár Gizella
Köznapi sorsa nem kivétel;
Tudom, mindenki tudna szívet,
Amely fölér az ő szívével;
Tudom, van társa millió -
De tudom, nincsen érdemérem,
Mely ne ragyogna haloványan...
Egy dérütött, öreg cseléden...

Késő bűntudattal
Fényesíti versem
Kopott fazekait;
Sorsa zománc tükre, mintha napba néznék,
Fájón vakít...

Fazekak, teknők, súrolókefék,
Álljatok érte őrt!
Az én szavam parazsa húnyhat -
Tirátok bízom őt.
Veletek szolgált szakadásig,
S ha már pihenni térne is,
- Nyúljon értetek bárki az időben -
Ragyogjatok fel érte is!
Ti zártátok börtönbe életét -
Jól őrizzétek emlékezetét!

Fazekak, teknők, súrolókefék,
Tirátok bízom az anyám nevét;
Szóljatok felőle -
Majd ha már nem mondom,
Meg ne fakulhasson
Kolumbár Gizella csöndes dicsősége.