"...zavartalan légramban termelődik rajta plusz felhajtóerő..."

Ez természetesen igaz, csak negatív előjellel: a hagyományos (t.i. nem kacsa) repülőgépek vízszintes vezérsíkján ugyanis lehajtóerő termelődik. A repülőgép erő- és nyomatékegyensúlya ugyanis három erő bonyolult összejátékából alakul ki: a szárny húrjának kb. 1/3-ánál "támad" a felhajtóerő (újművelt újgazdagék és TV-narrátorok úgy mondanák, itt van az erő fókusza), ennél egy kicsit előrébb van a gép tömegközéppontja, ezzel a hátul, a vezérsík által keltett lefelé ható erő erő erőpárt alkot. Mint egy lefelé fordított, erősen aszimmetrikus hangvilla.

Hacsak nem a repülőgépszerelő szakmunkások számára készült 22 kötetes tankönyvsorozat robotpilótákkal foglalkozó részéből tanultad a "dinamika palota" nevű tantárgy alapjait, ott ugyanis az egyetlen saját - nem ollózott, hanem a szerző által készített ábrán - a repülőgép erőegyensúlya kicsit felborul, az ilyen gép nem tudna repülni.

Az átesésről annyit, hogy a T vezérsík valóban hajlamos az ú.n. "mély átesés" jelenségére, amikor is a túlhúzott repülőgép stabil helyzetben erőteljesen süllyed, és ekkor a vezérsík belekerülhet a szárny által keltett nagyon erős örvénylésbe. A magassági kormány ekkor gyakorlatilag nem működik, hatástalan, és a gépet nem lehet ebből a helyzetből kivenni. Mivel ezeknél a gépeknél a hajtóművek is többnyire a törzs hátsóü részén vannak, szintén bekerülhetnek az örvénylő részbe, ekkor pompázs (surge) lép fel, és tolóerő sincs. A gép ilyenkor a földig süllyed, nem túlságosan nagy sebességgel, de ahhoz éppen elég gyorsan, hogy összetörjön.

Egyetlen módon lehet a gépet kivenni ebből a helyzetből. Ötlet?

Nekem egyébként a kedvencem a DC-9 és összes leszármazottja. A szerelem vak...