Babits Mihály

Tizenhárom párvers             

1 Olyan rövid az élet! - Én búcsút
   mondok a nagy céloknak, és csak úgy

2 írogatok már, mint aki magában
   beszél buvában, egy üres szobában

3 semmitse bánva. Ha valaki hall,
   nem baj. S ha senkisem hall, az se baj.

4 Mivé ébredtem! Öregúr vagyok,
   ki legyekkel csatázik és motyog,

5 tudja, hogy akármit mond, úgyse használ,
   és hogy amit mond, az nem is igaz már,

6 mivel az ember, mint az álló óra,
   csupán egyszer mond igazat naponta,

7 s már énfölöttem elvonul a nap...
   Úgy nézem, mint a távozó hadat

8 egy cserben hagyott őr, aki magában
   ül rossz sátrában, idegen hazában,

9 s tűnődöm: ki lát még, és ki szeret?...
   Engem az ellenség is elfeledt.

10 Öreg vagyok, de semmit el nem értem:
     vagyonom nincs, és érdemem nem érdem.

11 Nem is törődöm többet semmivel.
     Kezem gyerekes dolgokat mivel,

12 tudom, hogy nemsokára meghalok,
     mindegy, csak unt szokásból gajdolok

13 cél nélkül, s arra is bágyadt vagyok már
     hogy e verset kissé jobbnak faragnám:

 ...aki nem szeret, annak jó lesz így is,
 és aki szeret, annak jó lesz így is...