zolibá Creative Commons License 2000.02.10 0 0 289
Én is ismerem az Újlaki által említett Jak-42 esetet. Ez volt az oka annak, hogy politikai döntés született a gép gyártásának leállításáról (pár évig szünetelt a program). Pedig akkor a Jak-42 valóban a világ élvonalába tartozott volna. Jó hajtóművel repült volna, gazdaságosan kihasználva az alacsonyabb repülési magaságokat, ahol kevésbé telített a légtér.
Aztán konstrukciós változásokat eszközöltek rajta a hasonló dolgok megakadályozására.

Visszatérve az Alaska Airlines hírre, azért szerintem túl korai lenne egyenlőre okot mondani. Tudtommal még csak a hangrögzítőt bányászták elő.
Pár fémforgács a csavarorsós mechanizmuson még nem bizonyít semmit. Gyanút adhat.
Ugyebár fémforgács bemaródással keletkezik. Tehát egy relatíve hosszú eróziós folyamat kell, hogy az alkatrészt megegye. Ha pedig ez így van, akkor elég komoly kérdések felvetését teszi szükségessé az Alaska Airlines, vagy a Boeing által előírt karbantartási rendszerrel kapcsolatban. Vagy annak végrehajtásával kapcsolatban.
Ha esetleges törés lenne az ok, hasonló következtetésre lehet jutni, mivel a törés repedésekkel kezdődik a legtöbb esetben. Ezeket illik észrevenni. Anyaghiba ugyan okozhat hirtelen törést, de ezzel kapcsolatban még nincs információnk a konkrét esettel kapcsolatban.
Na, majd meglátjuk. A vak is ezt mondta. :-)
Megvárjuk az NTSB Final Report-ját.