Őszintén szólva én sem tudom pontosan miért így fogalmaztam, és azt is lehetett tudni, hogy itt egy logikátlanság látszik.
Csak ötleteim vannak:
- hozzánk, halandókhoz képest hallhatatlan,
- olyan általunk ismeretlen létformában létezik, amit fel sem érünk ésszel, de a saját formációjában van kezdete, élete, befejezése,
- ezt a létformát mi is éljük, anyagaink, alkotórészeink, részecskéink, tücskeink, bogaraink megjelennek abban a másik létformában is, de hogy miként azt nem tudjuk,
- amikor saját teremtője elpusztul Ő is szétesik, és vele mi is...
és hasonló skizoid érzések, "gondolatok".
Amikor elpusztul, mi is világunkkal együtt, és ott találják részeink, energiáink, lelkünk alkatrészecskéi magukat a káoszban, ami amúgy körül veszi világunkat.