Álom... álom... álom...

"Álmodozások kora" után a "Nagy álom" majd "Rémálom az Elm utcában"...

a néhány szövegidézet mellé:

"...és nem jött el az álomarcú lány...",de "...nem adom fel míg egy darabban látsz..."

bele kell-e törödnünk álmaink elvesztésébe? vagy hajszoljunk újabb és újabb elérhetetlen álmokat ezáltal frusztrálva magunkat? ha viszont megvalósítható álmokról álmodunk, akkor ez a realitás érzékünket dicséri, vagy földhözragadtságunkat bizonyítja? hiszen mi sem egyszerübb olyan célokat kitüzni, aminek elérése semmilyen eröfeszítésbe sem kerül, de akkor hol marad a célbaéréskor a gyözelem mámora? a két nemlét közötti villanásnyi szikra amit az életünknek nevezünk nem egyéb mint egy röpke álom?