Rékasy Ildikó

Nincs mit mondanom

A gesztenyefák fehér gyertyái. Hol
futnak a felhők, hol mozdulatlanok.
Máskülönben egyformák a napok.
A tavasz csupa szemrehányás.

Rügyek: lüktető, friss sebek,
felfakadó színek. De mást:
azt a nagy fehér havazást
látom, ami elvitt magával.

Volt a mostaninál betegebb a testem.
A lélek betegsége rosszabb,
kudarcra, örök feladásra szoktat.
Ez a meccs elveszett, tudom.

Ha látok egy kisgyermeket:
meghal egyszer ő is. Ezt gondolom.
Ez az első gondolatom,
s igen, ez borzasztó dolog.

Úgy szeretnék beszélni Veletek.
Halottaikkal sokan beszélgetnek.
De aztán: nincs mit mondanom Nektek.
Ti éltek, s mintha én volnék halott.