Lutra Creative Commons License 2022.03.31 0 0 96913

Birtalan Ferenc

Elefántrongytorony
 
a betonból hamisított elefántcsonttorony hetedik emeletén
ahol a leázás esélye kisebb mint az alsóbb szinteken
de azért a veszélyt még hárman dédelgetik fölöttem
ahová a mentősök a hordággyal nem jutnak fel a lifttel
hogy hajnali órán kiszerencsétlenkedjenek velem a dél-pestibe
ebben a szeparált de a körülményeket figyelembe véve
mégiscsak magánbirodalomból félkörben látom e kies hont
s mindennapjaimat hozzárendeztem az elmúláshoz
csak egy út visz akárhogy cifrázom is a dolgot
de ez a rész a történet utószavához fog tartozni
amihez nem lesz semmi közöm
ahogy a szomszédokat se fogja érdekelni matatok-e még
e hivalkodásoktól mentes ötvennyolc négyzetméteren
legfeljebb ha túl büdössé válik a helyzet s tiltakoztak a köjálnál
azután törik be az ajtót
ezért mindig a legegyszerűbben zárom magamra
a tizenkét biztonsági pontot
bár igazából semmi jelentősége nincs
a történet szempontjából irreleváns
 
ehhez a hamisított toronyhoz
na de ez marhaság mert a beton igazi
én ragasztottam a hetedik emelet negyvennégyet elefántcsontból
ahol a filozófia esztétika és a metrumok lépdelik finoman a szőnyegeket
s bármennyire vigyáznak időnként kiporszívózok utánuk
itt ebben az álbirodalomban csak a betonfúrók
agyzsibbasztó-csikorgó zsivaja a hívatlan látogató
ahol tizenkét éve mint egy buddha ülök és merengek
mi a bánatos faszt akar tőlem aki
itt megtörik a mondat
mert a kérdés feltevése is képtelenség ellentmond az életemnek
megnevesíteni aki messziről akárha fölöttem szállna gépen
nem tudok csak magamra hagyatkozni
pedig milyen jó lenne szidni bárkit
de az isteneknek több esze van hogy kiszolgáltassák magukat
bebújnak láthatatlanná tévő köpenyük mögé
mi meg szívhatjuk emlőikből ócska kis meséiket az örökkévalóságról
 
ez az én tornyom a hetediken ahonnan visszatekintek amíg lehet
ahol magamnak osztom az észt mantrázva hitről szeretetről
nem engedem be jehova tanúit ha évente rám csöngetnek
a vasrácsos ajtón keresztül váltunk pár szót
és alig várom hogy menjenek a picsába
ne zavarják a köreimet
reggelente szellőztetek
beengedem a rám koszosodó falak közé az internetet
és azon gondolkozom vajon engem érnek-e utol e hívságok
vagy én diktálom-e innen a csak-bennem-létező velem-halót
én aki azt hazudom magamnak
költő vagyok
és nincs semmi ami fontosabb lehetne ennél
és hetvenévesen ugyanolyan kicsinek érzem magam
mint aki először leírta
egyedül vagyok
azóta ezen a szűk bohócporondon ugrálok
tudva senki se vevő ilyen ostobaságra
pár múmia figyel de az is szemfényvesztés
üres tekinteteik mögött az arc lakatlan
mégis olyan hihetetlen hogy egyszer csak kiürül minden emelet
megáll a lift és menni se le se föl
se sehová nem lehet