Lutra
2022.03.31
|
|
0 0
96913
|
Birtalan Ferenc
Elefántrongytorony a betonból hamisított elefántcsonttorony hetedik emeletén ahol a leázás esélye kisebb mint az alsóbb szinteken de azért a veszélyt még hárman dédelgetik fölöttem ahová a mentősök a hordággyal nem jutnak fel a lifttel hogy hajnali órán kiszerencsétlenkedjenek velem a dél-pestibe ebben a szeparált de a körülményeket figyelembe véve mégiscsak magánbirodalomból félkörben látom e kies hont s mindennapjaimat hozzárendeztem az elmúláshoz csak egy út visz akárhogy cifrázom is a dolgot de ez a rész a történet utószavához fog tartozni amihez nem lesz semmi közöm ahogy a szomszédokat se fogja érdekelni matatok-e még e hivalkodásoktól mentes ötvennyolc négyzetméteren legfeljebb ha túl büdössé válik a helyzet s tiltakoztak a köjálnál azután törik be az ajtót ezért mindig a legegyszerűbben zárom magamra a tizenkét biztonsági pontot bár igazából semmi jelentősége nincs a történet szempontjából irreleváns ehhez a hamisított toronyhoz na de ez marhaság mert a beton igazi én ragasztottam a hetedik emelet negyvennégyet elefántcsontból ahol a filozófia esztétika és a metrumok lépdelik finoman a szőnyegeket s bármennyire vigyáznak időnként kiporszívózok utánuk itt ebben az álbirodalomban csak a betonfúrók agyzsibbasztó-csikorgó zsivaja a hívatlan látogató ahol tizenkét éve mint egy buddha ülök és merengek mi a bánatos faszt akar tőlem aki itt megtörik a mondat mert a kérdés feltevése is képtelenség ellentmond az életemnek megnevesíteni aki messziről akárha fölöttem szállna gépen nem tudok csak magamra hagyatkozni pedig milyen jó lenne szidni bárkit de az isteneknek több esze van hogy kiszolgáltassák magukat bebújnak láthatatlanná tévő köpenyük mögé mi meg szívhatjuk emlőikből ócska kis meséiket az örökkévalóságról ez az én tornyom a hetediken ahonnan visszatekintek amíg lehet ahol magamnak osztom az észt mantrázva hitről szeretetről nem engedem be jehova tanúit ha évente rám csöngetnek a vasrácsos ajtón keresztül váltunk pár szót és alig várom hogy menjenek a picsába ne zavarják a köreimet reggelente szellőztetek beengedem a rám koszosodó falak közé az internetet és azon gondolkozom vajon engem érnek-e utol e hívságok vagy én diktálom-e innen a csak-bennem-létező velem-halót én aki azt hazudom magamnak költő vagyok és nincs semmi ami fontosabb lehetne ennél és hetvenévesen ugyanolyan kicsinek érzem magam mint aki először leírta egyedül vagyok azóta ezen a szűk bohócporondon ugrálok tudva senki se vevő ilyen ostobaságra pár múmia figyel de az is szemfényvesztés üres tekinteteik mögött az arc lakatlan mégis olyan hihetetlen hogy egyszer csak kiürül minden emelet megáll a lift és menni se le se föl se sehová nem lehet |
|