Istenkeres Creative Commons License 2022.03.27 0 0 8

Az eddigiek jobb megérthetősége érdekében néhány mondat erejéig kitérnék az ószövetségi misztérium keresztjének mibenlétére.

 

A monoteista JHVH-kultusz életre hívása Ezsdrásnak köszönhető, aki a babiloni tartózkodása alatt megismert történelmi, hermetikus és kabbalisztikus titkos ismeretek birtokában, az i.e. 451.05.18-án, egy szombati napon létrejött kozmikus kereszttől fellelkesedve nekikezdett egy közel 1400 évre visszamenőleges vallástörténetet alkotni népe számára, a már említett, Babilonban elsajátított ismeretekre bazírozva. Az általa akkor megismert keresztfajta korábbi kialakulásaira építette fel az utólagos vallási legendákat. Az i.e. II. évezredben első alkalommal i.e. 1811.02.23-án volt látható ez a keresztfajta a zodiákusban, amihez az Ábrahám-féle emberáldozat kísérletet utalta, majd a körülbelül 475 év elteltével, az i.e. 1336.10.16-án létrejött kereszthez pedig a sínai szövetségkötés legendáját. I.e. 1336 és i.e. 451 között még két alkalommal (i.e. 962.07.10-én és i.e. 724.02.06-án) ugyan realizálódott ez a fajta kozmikus kereszt, de ezekre az általa megelevenített Mózes nevével fémjelzett Tórában nem térhetett ki értelemszerűen... Mózes halálának elmesélésével fejezte be a Tórát.

 

Ezsdrás a Tórát i.e. 445-re készítette el, amit ennek az évnek őszén ismertetett meg népével, megtiltva számukra az idegenekkel kötött házasságot és az addig praktizált gyermekáldozatot is, bevezetve számukra a "szövetségkötés jelének" praktizálását, a körülmetélést annak érdekében, hogy "Isten által kiválasztott" teokratikus szent hitközösséggé formálódhassanak, amit természetesen a Tórában lefektetett 613 micvot, azaz vallási parancsolat (248 cselekvésre kötelező törvény /365 tiltás) betartatása is hivatott volt elősegíteni.

 

Az i.e. 445. évet megelőző időszakból nem véletlenül nem találtak az izraeli régészek intenzív kutatásaik folyamán egyetlen írásos, vagy tárgyi bizonyítékot sem arra nézve a Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézetének volt igazgatója, Israel Finkelstein (1949 -) professzor állítása szerint (lásd: Keine Posaunen vor Jericho - Die archäologische Wahrheit über die Bibel - 1, 2), ami igazolhatná a korábbi monoteista JHVH-kultuszt.

 

Az i.e. 1811.02.23-án kialakult kozmikus keresztet is figyelembe véve napjainkig összesen 14 alkalommal volt látható ez a fajta kozmikus kereszt a zodiákusban. Az US egydolláros bankjegy hátoldalán díszelegő  "illuminátus piramis"erre a 14 kozmikus keresztre utal.

 

Utolsó alkalommal 1999.08.11-én, ami a Nap-Hold szoros együttállásából adódóan teljes napfogyatkozással párosult. Ezen a napon jött a világra az ószövetségi messianisztikus elképzelések betervezett Messiása, Immánuel. Erre a dátumra az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben is jártas, zsidó származású Nostradamus (1503 - 1566) már a XVI. században felhívta az utókor figyelmét:

 

 

"L` an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra un grand Roy d` effrayeur," (Centurie X., LXXII.) (Les Propheties de M. Michel Nostradamus, Dont il y en a trois cens qui n`ont encore jamais été imprimées; A Lyon, 1566; S. 164)
"Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában az égből megérkezik a rettegés nagy királya." (Centuriák X. 72.)

 

Előzmény: Istenkeres (7)