Igazából ez a mai indukciós tekercses gyújtás rendszer őse.

Áramforrásnak először a strapabíró szárazelemet, pl. nagy méretű cink-szén elemet használtak. Aztán kiépült a ólomakksi csere-rendszer is, amikor már olyan ólomakksit tudtak építeni, ami jól bírta a rázkódást meg az egyéb igénybevételt. A szervízben leadtad a lemerült akkukat a föltöltöttért cserébe, persze vittél többet ebből is az útra. Egy vagy két cella volt a szokásos, szóval 2 vagy 4 V-ról ment. Aztán jött a fedélzeti akkutöltés egyenáramú dinamóval. És ez még erős egyszerűsítés, mert pl a T-Modell akkuról indult, egyenárammal, de aztán a magneto volt a váltakozó áramforrás a világításhoz és a gyújtáshoz.

Jó darabig nem is a megszokott megszakítót+indukciós tekercset+elosztót használták, hanem időzítőt és "trembler coil"-t, ez mechanikusan szaggatta saját áramát. Ruhmkorff-féle szikrainduktor Deprez-rendszerű mechanikus szaggatóval (az angolok Page-nek és Callannak is tulajdonítják). A későbbi elosztóhoz hasonló időzítő helyezte áram alá egy időre a primer kört, és a mechanikus szaggató minden ciklusban soxor szaggatott, sok szikrát adott. 

A megszakítós rendszert '09-ban találta föl Kettering.