9. hét/album: Earth
„I would like to write a song that is so vibrant and so intimate, that the Earth would adopt it” – ez a szöveg az Earth album utolsó számában hangzik el, és keresve se találhatnék jobb mottót nem csak erre az albumra, de az életmű soron következő tucatnyi lemezére sem. Eme ars poetica szellemében Vangelis ontani kezdi a jobbnál jobb albumokat, tele vérpezsdítő és bensőséges zenékkel, anélkül hogy ezek egymást másolnák, vagy anélkül hogy görcsösen próbálna megfelelni a kiadók támasztotta igényeknek.
De egyelőre még csak 1973-at írunk (micsoda év ez a szimfonikus rockzene kedvelőinek, ld. Dark Side of the Moon, Tubular Bells, Phaedra, és mellesleg Demis Roussos slágerekkel tűzdelt új lemeze is milliós példányszámban fogy), szóval ’73-ban két Vangelis Papathanassiou lemez kerül a boltokba – közülük most az Earth-t hallgatjuk meg, mivel ez mutat nagyobb rokonságot a korábbi időszak prog rock stílusával. Talán nem véletlen, hogy ugyanúgy a Vertigo labelnél jelent meg, mint korábban a 666.
https://www.discogs.com/release/658056-Vangelis-O-Papathanassiou-Earth
A tüzes nyitó szám, Come on, intenzív gitárkíséretével a 666 albumon sem lett volna idegen. A következő szám, We were all uprooted, az egyik kedvencem a lemezről; a narratív szöveg az akkori görög politikai helyzetre illetve a katonai diktatúrából emigrált görögök érzéseire utal („Gyökértelenné váltunk, kihúzták lábunk alól a talajt, diaszpóra lettünk, egy névtelen fattyú-nemzet” stb.), ennek megfelelően stílusában is az anyaország zenéjét idézi. Utána mintha egy primitív törzsi ünnep közepébe csöppennénk, énekléssel, dobolással indul a Sunny Earth. Az A oldal utolsó száma, a He-o ismét rock, érdekes módon nem Vangelis, hanem a régi zenésztárs Silver „Argiris” Koulouris szerzeménye, de teljesen passzol az album mediterrán/etno stílusához. A B oldalon felváltva hallunk instrumentális és vokális számokat. Kiemelkedik a Let it happen, számomra nem is F. R. David éneke miatt, hanem az ambient zenei aláfestés okán, mintha egy autóban suhannék át az esti városon… Nagyon szeretem még a My face in the rain hangulatát, és a romantikus utolsó számot a remegős dúdolással. Érdekesség, hogy pár évvel később Demis Roussos is felvette a Let it happen-t és a My face in the rain-t, emiatt gondolhatjuk úgy, hogy ha a 666 után együtt marad az Aphrodite’s Child, a következő lemezük hasonló lehetett volna az Earth-hez.
A hangszerekről ezt találtam: „Vangelis plays keyboards (Hammond L100 organ, Elka Tornado reed organ, Selmer Clavioline), percussion, various ethnic instruments (flute, tabla) and provides background vocals. Most of the synthetic organic sounds on the album came from his Hammond L100 Organ put through a Binson Echorec and some other effects. Collaborating artists are Vangelis' former Aphrodite's Child bandmate Anargyros Koulouris (guitars, background vocals, and lute) and Robert Fitoussi (bass guitar and lead vocals on tracks 1, 4, 6, and 8).”
Ezt a lemezt nagyszabású koncerten is bemutatta Vangelis, ’74 februárban, Párizsban.
Az album sokáig csak LP-n volt kapható, az olasz kiadás egy ideig nekem is megvolt, sőt máig őrzöm a lemez olasz nyelvű bookletét régi Vangelis fotókkal. CD-n először a magyar(!) kiadást tudtam megvenni, azután a görögöt, újabban pedig a Delectus box-szal egy remastered kiadásom is van – válogathatok, mikor melyiket hallgatom. Nektek melyik verzió a kedvencetek? Mekkora hangzásbeli különbséget tapasztaltok?
Apró érdekesség: az Earth majdnem példa nélkül áll a diszkográfiában azzal, hogy az elülső borítón Vangelis portréja látható, majd még a Mr. Cairo lesz ilyen lemez. A Mester szívesebben marad a háttérben, beszéljen helyette a zenéje!
