Parancs János

Így suttog a leláncolt lélek

Rövidesen végképp elnémulok,
elmerülök én is a halálba.
Jó lesz. Kedvemre való béke.
Végigsimítja gyötrött arcomat.
Kitörli az iszonyat képeit szememből.
És ő majd szavak nélkül is elhiszi,
hogy fenntartás nélkül, önként
az övé vagyok. Örökre övé szívem.
S nem kell naponta bizonygatnom,
nem kell naponta magyaráznom,
hogy élni sem tudnék nélküle.
Kebléről, combjairól álmodom,
ha kegyes hozzám olykor az ég.
S tudja, hogy szomjasan mire vágyom.
S tudja azt is, hogy tudom:
számunkra már alig van esély.