Az alábbi email-t most küldtem az előbb annak a számtek boltnak, ahol vettem a gépet:
Tisztelt Cím!
2016. decemberében vettem Önöktől egy használt 5 éves számítógépet. Nagyon meg vagyok vele azóta is elégedve, még mindig rendesen működik, nincs semmi különösebb baja, a Windows 10 is eldöcög rajta szépen, pedig már a 11. évében van, ha jól számolom. Van viszont egy nagy problémája, amire megoldást keresek, ugyanis már nem egyszer kapcsolt ki a gép szabálytalanul emiatt a probléma miatt. Ez pedig az, hogy nem lehet rendesen a csatlakozójába beledugni a tápkábelt, egyszerűen nem megy rendesen bele, mint ahogy a mellékelt képek is mutatják (szerintem főleg a 3. képen a legszembetűnőbb):
[képek]
Így annyira érzékeny a csatlakozó, hogy ha be van kapcsolva a számítógép, és egy kicsit hozzáérek vagy elmozdítom, már kikapcsol az egész, megszűnik az áramellátás.
Azt mondták nekem hozzáértők, hogy vagy a kábellel van probléma, vagy pedig a csatlakozó aljzattal. Ha egy másik kábelt sikerülne rendesen bedugni, akkor nyilván a kábellel, viszont ha azzal sem megy, akkor a gépnek a csatlakozójával lehet valami gond.
Érdeklődni szeretnék, hogy tudnának e nekem adni egy ilyen kábelt kipróbálásra, és ha a géppel van a gond, akkor meg tudnák e nekem ezt csinálni, hogy rendesen be lehessen dugni a tápkábelt? Mennyibe kerülne ez körülbelül? A másik kérdésem még, hogy meg tudnák e tisztítani a portól / kosztól a gépet (főleg a hátulját), és hogy ez is mennyibe kerülne? Ugyanis azt is mondták nekem, hogy a lerakódott por még többet is árthat a gépnek, mint az alkalmankénti szabálytalan kikapcsolódások.
Nyilván azért nem takarítom a gépet (főleg hátul), mert sokszor volt már olyan, hogy törölgetés / takarítás után is elmozdult a csatlakozó, és utána nem lehetett bekapcsolni sem a gépet, csak úgy, ha megbirizgáltam kicsit a tápkábel csatlakozót.
Ha elromlik ez a gép, mindenképpen Önöktől fogok új (vagy egy másik használt) asztali gépet venni, mert ezzel tényleg nagyon jól jártam, ezt a hibát / problémát leszámítva tökéletesen meg vagyok elégedve vele és már 11 éve gond nélkül használom. De amíg ez is működik és nincs különösebb baja, addig nem szándékozok új gépet venni, mert addig nem látom értelmét, egyedül ez a tápkábeles probléma az egyetlen, ami megoldásra vár, és jó lenne, ha tudnának nekem ebben segíteni.
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
[nevem]
Ezzel remélem már lezárhatjuk ezt a témát itt a Windows-os topikban... :-) És remélem sikerül ezt a problémát megoldanom a bolt (és szerviz) segítségével (nélkülük szerintem nem menne), mert nagyon 'ráállt' erre most az OCD-s agyam... :-(