Voltam bent az alvázvédősöknél. Küldeni fogják a képeket.
Ha meg nem, akkor majd addig járok a nyakukra, amíg el nem küldik.
Viszont lefotóztam az "L"-es rendszámú Corollát.
Íme:
![](https://img.index.hu/imgfrm/7/6/0/0/MED_0016977600.jpg)
![](https://img.index.hu/imgfrm/7/6/0/1/MED_0016977601.jpg)
![](https://img.index.hu/imgfrm/7/6/0/2/MED_0016977602.jpg)
A szerencsére Kifinomult, szerencsére Volgát pedig átvettük!
Megtankoltuk (100-assal, mint a Polákot - na jó, akkor még csak 98 - meg az Albeát is szoktuk). Hazagördültünk.
Volga, mert:
- Pontosan olyan széles
- A kilátás, térérzet is arra (nem hasonlít!, hanem) emlékeztet.
- A motor viselkedése szintén. (Nem érzel egyre erősödő motort, egyszerűen csak sztoikus nyugalommal nyomatékból megy, ahogy a jelleggörbe is mutatja):
Tegyétek egymás mellé a két képet! (bár a képen ábrázolt I30-sé - az enyémmel ellentétben lágy hibrid, de ennek itt most nincs jelentősége)
https://www.automobile-catalog.com/curve/1988/52835/gaz-24-10_volga.html
https://www.automobile-catalog.com/wykres_power.php
- A váltó első két fokozata pedig ugyanúgy jellegzetesen rövid és a III.-IV. is hasonlóan aránytalanabbul elnyújtottabb - és olyan a feeling is, ahogy azokat elváltogatja.
Tegyétek egymás mellé a két képet!
https://www.automobile-catalog.com/wykres_gears.php
https://www.automobile-catalog.com/performance/2022/2973035/hyundai_i30_1_0_t-gdi_mhev_48v_120_7dct.html
Ugyanúgy indul meg megfontoltan a zöld lámpánál. Nem ezzel fogsz rajtversenyt nyerni, de utána a tempót ez is könnyedén és nagy színpadi drámázás nélkül, de magabiztosan - egyszerűen csak abszolválja.
Szóval vonul.
Mint a 2410-es Volga.
Ennek kifejezetten örülök!!!
Ahogy az Írásban is vagyon: Kb. 1500 kilométeren keresztül hangolódik, tehát a váltóval - adaptív vezérlés ugye - egyelőre tanuljuk egymást, csak az egyes autós újságíróknak - akik egymás után ülnek bele egy-egy szerencsétlen tesztautóba -, s nyomják, mint süket a csengőt - ez nem jön le, s szidják az automatákat, hogy összevissza váltogatnak...
Autó Hold a Life felszereltségnél nincs, tehát ha nem akarod piros lámpánál a féket nyomni, vagy behúzni a kéziféket (mert - úgy látszik - egyfolytában kúszni akar, időnként készségesen emelve a fordulatot), akkor érdemesebb "kidobálni üresbe". Amit meg kell szoknom, hogy csak megállás után tegyem "N"-be. Így összességében a kézi váltó érzése megvan (a kapcsolások arányaival is ugye) kombinálva az automata fölényes nyugalmával.
Hibbátlan!
De meggurulni nem fog, ha fékoldás után azonnal nem lépsz a gázra, mert max. 2 másodpercig megfogja az autót a fék, ha nem adnál elég nagy gázt elinduláskor mondjuk egy parton.
A start-stop finom, de valószínűleg nem fogom használni.
A sávtartó (nem ismerek magamra!) kifejezetten tetszik!
Elképesztően csendes; az 1.5 DPI-t határozottan - elnézést a kifejezésért, nem ez a legjobb szó - közönségesebbnek éreztem.
Gyanítom, hogy az automata pszichésen csendesebb érzete mellett dolgozik az üregvédelem is.
...ami, ahogy átmelegedett az autó a szalonban az átadásig, elkezdte csepegtetni a (kérésemre ezek szerint valószínűleg tényleg bőségesen telenyomott) üregvédőt a szalon padlójára:
Amúgy ez már nem a Kappa - hiába nem lágy hibrid - hanem a Smartstream motor:
Ez ugyanis már nem csak D-CVVT (dual continous variable valve timing), hanem CVVD (Continuously Variable Valve Duration) vezérléses:
https://www.youtube.com/watch?v=uhsgdwUX1-w
https://www.autoszektor.hu/hu/content/mi-az-cvvd-0
https://tech.hyundaimotorgroup.com/essential-performance/smartstream/
Szóval racionálisan és szenvtelenül kijelenthetem: Máris lenyűgözött minket és I M Á D J U K!
Ui: Moha motorral igen-igen ritkán veszik az I30-at.
Akik kézi váltóval veszik, azoknak - szerintem is - hülyeség ez az "Euro-kényszeres" agyonkomplikált motorka, azoknak ideális az 1.5 DPI. Akik meg automatát vesznek és van pénz lóvéra, azok vagy az 1.5 T-GDI-t veszik, vagy már akkor Tucsont...
Egyelőre ennyi.