Ma délelőtt benéztem a műhelybe. Rákérdeztem, hogy mennyiért vállalják most az alváz és üregvédelmet.
A "most" szót nem véletlenül emeltem ki.
Mivel a Rezsi Démon elleni hősies harc nem terjed ki a vállalkozásokra, ezért - egyik múltkori beszélgetésünkből - kiderült, hogy igencsak jelentős áram és gázáremelést kaptak a nyakukba a vállalkozások, s nem meglepő módon egy kis késéssel ezt a megrendelőkre, vásárlókra fogják hárítani.
Tehát most már egy zsír új I30-at 170000-ért vállalnak.
De ez az elmondás szerint eltérhet az autó méretétől/fajtájától/jellegétől/típusától. (Gondolom én pl. szerelhetőségétől).
Meg a korától/állapotától. Pl. már meglevő rozsdától mentesítés, stb.
Már találkoztak rozsdás küszöbbel kettő éves autón is. (Nem kérdeztem rá, de vannak tippjeim...)
Mondjuk ezen amúgy sem csodálkozok: Nem túl sok autóssal találkoztam még, aki - hozzám hasonlóan - az autó alját is igyekszik leöblíteni a kézi mosókban - legalább időnként.
A látogatásom idejére a küszöböket kifújták.
Majd elmondás szerint ezután jöhetett az autó alja, s a takarófólia eltávolítása után az ajtók üregvédelme. (Az ajtóborításokat nem távolítják el, hanem az ajtók alján levő nyílásokon keresztül történik.)
Egy érdekesség: Pirossal karikáztam be azt az - amúgy dugózott - gyári kialakítású lyukat, amelyik a jobb hátsó kerék járatában látható.
Zölddel a bal oldalit.
Mint látható, a kettő nem egy magasságban van!
A jobb oldalinál be tudnak úgy fújni, hogy az megfelelő legyen, a bal oldali ahhoz túl alacsonyan van.
Ezért - kékkel bekarikázva - fúrtak két kisebb lyukat a bal kerékjárati ívbe, hogy ott is tudjanak dolgozni.
Természetesen azok is be lesznek dugózva.
Hétfőn - ígéret szerint - kicsomagolás, összeszerelés!
![](https://img.index.hu/imgfrm/0/8/9/6/MED_0016970896.jpg)
![](https://img.index.hu/imgfrm/0/8/9/7/MED_0016970897.jpg)
![](https://img.index.hu/imgfrm/0/8/9/8/MED_0016970898.jpg)