A „kőfal”, akit baráti golyó döntött le

Lee mellett a Konföderáció másik legnépszerűbb hadvezére Thomas „Stonewall” (Kőfal) Jackson volt. A rendíthetetlen bátorságáról elhíresült tábornok egy virginiai ügyvéd fiaként született 1824-ben, de korán árvaságra jutott, és egy nagybátyja felügyelete mellett nőtt fel. A nagybácsi, Cummins Jackson malomtulajdonos és tanító volt, így Thomas sokat segített a gazdaság körüli munkákban, illetve később maga is tanítani kezdett.

 

1842-ben jelentkezett a West Point katonai akadémiára, ahol eltökéltségével és kitartásával ellensúlyozta alacsony iskolázottságát. Részt vett a Mexikó ellen vívott háborúban – itt találkozott először Lee-vel is –, ahol rátermettségével több alkalommal is felhívta magára felettesei figyelmét. 1859-ben egy 21 fős osztag vezetőjeként jelen volt a rabszolgafelkelést kirobbantani szándékozó John Brown kivégzésénél is.

 

Jackson kiképzőtisztként csatlakozott a Konföderáció hadseregéhez és az általa felkészített és irányított „Stonewall-brigádok” hamarosan a déliek egyik legütőképesebb hadosztályává fejlődtek.

-- Nem volt több Stonewall dandár, hiszen az elvezés alapján különböztethető meg. Miután Jacksont elnevezték Kőfalnak, az általa irányított dandár lett a Stonewall dandár. Az hogy később hadosztályparancsnok lett, igaz, de ettől még a dandárjait nem hívták Stonewall 1., Stonewall 2. meg hasonló néven.

Ragadványnevét és hírnevét az 1861-es Bull Run-i csatában szerezte, amikor katonáival kőfalként állta az északiak támadását, amely csata végül az Unió hadseregének egyik legszégyenletesebb visszavonulásával ért véget.

-- Azért ez enyhe túlzás. Tény, hogy nem vereségre számítottak és megfutás lett a dologból, de hogy egy alig képzett újonchadsereg vereség esetén elfut, az természetes. Szégyen maximum a támadásba vetést kierőszakoló Lincolnt érte, nem a hadsereget. Sokkal szégyenletesebb lett volna például megadni magukat. 

Jackson a következő években további bravúrokkal tüntette ki magát: előbb a Shenandoa-völgyi hadjárat során villantotta meg zsenialitását, majd a polgárháború egyik legnagyobb ütközetében, a chancellorsville-i csatában elévülhetetlen érdemeket szerzett az északiak bekerítésében.

-- 1) Igen, bazzeg és a Shenandoah-völgyi hadjárat és Chancellorsville között ott volt még a Hétnapos csata, Cedar Mountain, Második Manassas, Chantilly, Harper's Ferry ostroma, Antietami csata, Fredricksburgi csata... Ha ezek közül valami szégyenletes volt, akkor a Harper's Ferry-i fegyverletétel. Az USA legnagyobb fiaskója a II. világháborúig.

2) Chancellorsville-nél senkit sem kerítettek be. Ha bekerítették volna az északi csapatokat, akkor finita la commedia, vége a háborúnak. Jackson valójában egy váratlan szárnytámadást indított _egyetlen_ szövetségi hadtestet, a XI.-et megfutamítva és a csata ezután még három napig tartott.

 

Ez volt egyben az utolsó csatája is, mivel a forgatagban a déli katonák ellenségnek nézték és rálőttek. Bár a találatot túlélte és „csak” a bal karját kellett amputálni, néhány nappal később tüdőgyulladás végzett a legyengült katonatiszttel.

-- Jackson egyébként közvetlenül a szárnytámadás után kapta a sebét. Kevéssé tűnik indokoltnak, hogy sötétben, minimális kísérettel menjen a csapatai elé kikémlelni, hogy a szövetségiek vajon milyen állapotban vannak, szanaszéjjel, vagy összeszedték magukat. Talán azt akarta, hogy sötétben is előrenyomuljanak, de ezt úgyse tudta volna kivitelezni. Visszatérés közben saját katonáik csak annyit láttak, hogy a lovon közlekedő emberekről van szó és mivel időközben volt egy eltévedt szövetségi lovasroham, amit lemészároltak, így az őrnagy nyilván nem hallotta mit kiabálnak (csatatéren előfordul) és tüzet vezényelt.

 

Egyébként a saját tűznek való áldozatul esést Albert Sidney Johnston kezdte, Jackson folytatta, majd Longstreet is csatlakozott hozzá egy évvel később Micah Jenkinsszel. Az északiak részéről Jesse Reno vezérőrnagy jut eszembe hirtelen, akit a South Mountain-i ütközetben saját katonája lőtt le. Veszélyes üzemmód volt katonának lenni.

 

Jackson rabszolgasághoz való hozzáállásáról nem sokat tudunk.

-- Nem a rosseb; csupa pozitív dolgot, csak ezt nem akarjátok leírni.

Sem az intézmény mellett, sem azzal szemben nem maradt fenn megnyilatkozása. Hasonlóan Lee tábornokhoz, Jackson maga is erősen hívő volt, így valószínűleg ő is osztotta a „szükséges rossz” gondolatát az amerikai Dél „sajátos intézményéről”.

-- Valószínűleg katona volt és nem foglalkozott azzal a filozófiai kérdéssel, hogy most akkor az államberendezkedés morálisan megfelelő-e. Majd a leszerelése után katonaiskolai tanító volt. Ezt csak a woke szarságok kiagyalói szerint kellett volna gondolnia. Nem tudnak elvonatkoztatni az utólag 150 évvel a halála után kiagyalt ideológiától és visszavetítik azt a múltba. Jackson még az esőt is Isten saját kezű intézkedésének tekintette. A rabszolgaságról se lett volna más véleménye, mert a Bibliában benne van, mint intézmény. Ennyi neki bőven elég volt, a többi a jó keresztényi hozzállás kérdése. Jackson mindent elkövetett, hogy keresztényi, vagyis könyörületes magatartást tanúsítson a rabszolgákkal szemben.

Azt azonban bizonyosan tudjuk, hogy szemben Lee-vel, ő határozottan emberségesebben bánt rabszolgáival. Visszaemlékezések szerint baráti viszonyt ápolt saját rabszolgáival, akik közül többet az ő kérésükre vásárolt meg. Gyermekkorában nagybátyja egyik rabszolgáját titokban olvasni tanította (ez ebben az időben még szigorúan tilos volt), majd felnőtt korában vasárnapi iskolát is szervezett a helyi feketék számára.

 

-- És ami a tanítás mellett a lényeg, hogy perspektívát biztosított nekik: engedélyezte, hogy a rabszolga munkájával pénz gyűjthessen és megválthassa a szabadságát. A feketék között a neve Marse Major volt, Őrnagy gazda (akkoriban ez volt a legmagasabb katonai fokozata) és kifejezetten népszerű volt, szerették.