Böszörményi Zoltán

A szó homlokára csillag feszül

Ha nem mondjuk el, senki sem mondja,
mi esengve fáj, s belülről éget,
lázálommá vált, szégyenét ontja,
piramist épít, szíveket tépdes.
Ha nem látjuk meg, senki sem látja,
mi lett velünk, és mire ébredünk.
Eleink vére, szökkenő láza,
mártíromsága magas bércet ül.
Ha nem halljuk meg, senki sem hallja,
ami a mélyben motoz ellenünk.
Megkötözve a semmit akarja,
az égi látomás ellenszegül.
Ha nem verjük meg, senki sem veri
árnylovasok bősz hadát belül.
Mi messze visz, az bennünk emberi.
A szó homlokára csillag feszül.