A 84-es vonal a fő utazási irányokkal merőleges tengelyre esik, és a helyközi forgalmát két részre osztotta a megyehatár. Ugyanis Mátraballától lefelé nagyon ritka, hogy valakinek rendszeres dolga legyen Salgótarjánban. Így Mátramindszent (820 lakos) és Nemti (820 lakos), ahonnan a Salgótarjánba tartó utasokat lehetett volna közvetlen vonattal utaztatni. Úgy, hogy Mátramindszenten két kilométerre van a vasútállomás a faluból, Nemtiben ugyan a faluközponthoz közel, viszont a falu 3 kilométer hosszú, ezért 4 helyen áll meg a busz.
Mátraballától viszont Eger a vonzáskörzet, illetve Gyöngyös. Kál egyik felé sem esik útba.
"Napi 2-3 pár Salgótarján-Miskolc Salgótarján-Debrecen vonat kellett volna."
Jelenleg heti 4 busz jár Salgótarjánból Debrecenbe, pénteken és vasárnap, az egyik a Mátrán keresztül. Ha valóban tömegesen jönnének Debrecenből utasok a Mátrába, akkor legalább egy busz naponta járna pl. Parádig.
Amikor leállt a vonalon a vasúti közlekedés, indult vonatpótló autóbusz, a legtöbb járat meghosszabbítva Salgótarjánig illetve Egerig. Mégis üresen jártak, ezért először visszavágták őket Kisterenyéig illetve Kálig, majd Recsktől Kálig, mára napi egy Sirok-Kál vá. járat maradt.