payskin:
Ez az egész újságíró dolog részemrol csak arra reflektált, amit darksoder írt korábban. Kicsit keseruen jegyezte meg, hogy a játéklap-szakmában nem talál egyetlen igazi újságírót. Ezt nyilván baszogatásnak szánta, de volt benne egy kicsi jelentés-igazság. Mert valódi újságíró - a szó nemes értelmében - az, aki minimum újságíró iskolát végzett, és van már némi (súlyos, hosszú években mérheto) gyakorlata. Ez egy ilyen szakma. A mai játéklapokba nem ilyen emberek írnak (és persze nem is olyan végletes figurák, mint amilyenekrol írsz), konkrétan a ZED-be olyan emberek írtak, akiknek (három kivételtol eltekintve) nem ez volt a megélhetési forrásuk. Iskolába jártak, dolgoztak, és mellette cikkeket írtak, az amatornél természetesen százszor jobb színvonalon. Ettol még nem lesznek újságírók. Én is megszerelem a mosógépet, mégsem vagyok mosógépszerelo. Félreértés ne essék, ez nem az említett emberek személyének vagy munkájának ledegradálása akar lenni. Ez a játéklappiacon ÍGY VAN JÓL, mint a hogy Te is írod: „Nem azt mondom, hogy vérprofi újságíróknak kéne csinálni ezeket a cikkeket”
„Miért ne tetszhetne valamelyiknek, aki aztán remek leírást is írhatna belőle, amit utólag nem kell a szerkesztőség különböző tagjainak 12-szer újraírnia, átszerkesztenie, mert esetleg az ürge egyből jól írná meg? ”
Na, ilyen nincs a játéklap-piacon, és hidd el, ha ez a gyerek (aki végez az újságíró iskolában) nem a ZED-hez (naná), vagy a GameStarhoz, vagy a Guruhoz fog elmenni újságíróskodni. Ezeknél a lapoknál egész egyszeruen nem az a fontos, hogy valaki újságíró legyen (attól még persze vérprofi lehet a TS-ben), hanem hogy a végletekig ismerje és szeresse ezt a világot.
Ezért van igaza Darksodernek abban, hogy nem lát újságírókat az ilyen jellegu lapoknál. Arra azonban (reméljük) sokat kell várnia, hogy meg is találja oket.