Abban pedig, hogy tisztán a 955-ös katonai vereség hatására hagytak fel a "kalandozásokkal", illetve azért, mert Bulcsú és Lehel serege nagy része odaveszett, kételkedem. Ez inkább csak elodázhatatlanná tette a többiek számára a váltást. Elvileg rá kellett döbbenniük, hogy ha rabszolgából nincs utánpótlás, mert keletről a besenyők lezárták az utat (a Dzsajhání-hagyomány szerint gazdagságukat jelentős részben a szláv rabszolgákkal való kereskedésnek köszönhették), s ha a nemesfém-harácsolásnak is befellegzett, akkor muszáj lesz barátkozni a környéken élőkkel. Gáll Erwin szerint a dél-lengyelországi (kis-lengyelországi) támaszpontok létesítése talán az ottani sókészletekkel hozható összefüggésbe (Przemyœl és Sudova Višnia temetői): "Munkahipotézisként arra gondolhatunk, hogy a 10. század ’40-es éveiben válságba kerülő nomád magyar hatalmi elit újabb jövedelemforrás után nézett."