Kisjókai Erzsébet

Gyertyaláng

Viasztestében rejlik az, mi él,
mi égni tud és fénytadó.
Csak őrzi azt fehér rudacska,
hogy tartsa, biztosítsa életét,
mint lelkünket a testünk zárja be
védelmezőn, akár rabot,
bár nyitva hagyott egy utat,
hogy fellobogjon ott az értelem,
és alkothassunk.
Viaszba öntve így vár benn a szál,
türelemre kényszerített ideg,
kanóc, mely lángról álmodik.
Ha tűzre kap, és teste olvadón
már fogyni kezd, ujjongva ég, lobog,
utolsó cseppig fényt ad, boldogan.
Ha szólni tudna, végsőt lobbanón,
ezt mondaná: Kár… Mert égni jó…

Ha kilobbanok, én is ezt súgom:
Kár… Mert élni jó…