DcsabaS_ Creative Commons License 1999.12.31 0 0 53
Kedves endi!

Megpróbálom megfogalmazni másképp, talán érthetőbben. Mindent, ami egymással kölcsönhatásba léphet, azt én definíció szerint ugyanazon világ részének tekintem. Elképzelhető, hogy a világ bizonyos részei (pl. a mi szokásos világunk) viszonylagos önállósággal bír, amelynek jegyében nagyjából követi a bizonyos törvényszerűségekkel előírt útját. (Ez megfelel a természettudományos tapasztalatnak és gondolkodásnak is.) Ha az elszigeteltsége teljes lenne, akkor egy lehetőségként elképzelhető volna az is, hogy a meghatározottsága tökéletes, azaz végzetszerű lenne. (Ez megfelel a mechanikus materializmus elképzelésének.) Ám ez a feltételezés szükségtelen, és a modern természettudomány szerint nincs is ilyen tökéletes meghatározottság. Ha még figyelembe vennénk azt is, hogy a mi szokásos világunk csak egy része lenne a "szokásos világ+túlvilág" komplexumnak, akkor végképp alaptalan az a feltevés, hogy a mi világunk végzetszerűen meghatározott, hiszen a "túlvilággal" való kölcsönhatása bármikor megváltoztathatja.
A fenti gondolatmenet megismételhető a "szokásos világ+túlvilág" komplexumra is, vagyis logikailag csak akkor képzelhető el a végzetszerű meghatározottsága, ha véges, zárt és egyebektől elszigetelt, de még e logikai feltevést sem tudjuk alátámasztani természettudományosan.

Kérdezed:
"Vagy nem tudsz elképzelni egy olyan dimenziót, amely nem úgy érzékeli az időt, mint mi? Aki nem zuhan velünk együtt az időben, hanem úgy van előtte az, mint előttünk a tér."
Dehogyisnem! Csakhogy ez nem befolyásolja a fenti gondolatmenet érvényességét. Isten (ha van) nyugodtan lehet szabadabb nálunk, és nyugodtan láthat előre olyan dolgokat, amelyek előre láthatóak, csak éppen mi nem látjuk előre. Könnyen lehet, hogy a mi emberi játszmáink már előre el vannak döntve, csak mi ezt nem látjuk – Isten pedig igen. De "az igazi" jövőt pontosan Isten sem láthatja előre. Mert ha az a jövő végzetszerűen, kikerülhetetlenül pontosan előre látható lenne, akkor Isten nem lehetne Isten.

Írod:
""Az időből nézve szabad akarat Isten időn kívüli poziciójából eleve elrendelés." Nagyon örülök, hogy valaki más is megértette. Nekem ehhez olvasnom kellett egy jó adag relativitás elméletet meg modern fizikát."
Azt ugye sejted, hogy mások is olvastak fizikát.

Írod:
"Nem is vitázott azzal, hogy eleve elrendelés vagy szabad akarat, hanem csak azzal, hogy: az ember nem kérheti számon Istenen: "Miért büntetsz meg, ha egyszer Te teremtettél rossznak?""
A magam részéről még semmit sem kértem számon Istenen.

Írod:
"Figyelmedbe ajánlom még a relativitás+természetfeletti című topicomat, ahol azt próbáltam fejtegetni, hogy egy ilyen természetfeletti lény hogyan tudná megértetni velünk, hogy létezik. Sajnos ott se volt túl nagy az érdeklődés."
Láttam a topicodat. Én sem írtam bele. Számomra akkor volna érdekes, ha belemehetnénk bizonyos részletekbe, de nem látok rá túl sok esélyt. Volt már más topic is, amely érintette a relativitáselméletet, de oly nagy mennyiségben hemzsegtek benne a pontatlan megfogalmazások, hogy reménytelenné vált a helyzet.

Előzmény: Törölt nick (52)