Romhányi Gyula

Héja-alkonyat

Még játszom veled,
de szememre már az ősz
színes rongyaiból szőtt
nyirkos fátyol hull.

Még ereimben
lomha vért lázít a kedv,
ám szívem pitvarában
horgas szél tutul.

Még elhiszem, hogy
koldult ölelésünk
virághímes ágya az
erdőszéli rét.

Ám szánk hídjára
friss zúzmara rakódik,
s ujjaim alatt tested
csupa-csupa dér.

Még érzem, amint
óvó sugarába fon
és szelíden ringat a
délutáni nap.

de látom, lelkünk
fészkéről már útra kélt,
zsákmányra éhesen, a
héja alkonyat.