N. Horváth Péter

Mit higgyek?

Nem válaszolsz anyám, pedig hát jó lenne,
magamra hagytál a sorok közt felejtve.
Feszengek, mint zsidócska az üres boltban,
s az sem egyértelmű, hogy ahol vagy, hol van.

Eleresztettél, és nem gondoskodsz rólam,
lásd, a szereteted kongó, üres szólam;
mit higgyek felőled, ha nem küldesz jelet,
vagy odajutottál, ahonnan nem lehet?

Aki így szökik meg, nem pótolhatatlan.
Érzelmi rabláncon gyászoljak magamban?
Talán találok még boldog búvóhelyet,
hová behúzódhat mellém, aki szeret.

– Félig ébren élek, félig eltemetve;
szeret-e, dajkál-e bárki is helyette?
Kitől számíthatok biztató szavakra,
vagy föladjam én is, hogyha ő feladta?