Hepp Béla

Borzsongó

Az őszre kéne inni egy pohárral,
a rőtarany-színű diólevélre,
hogy elrepült a nyári kék madárdal,
piros bogyó a csipkerózsa vére,

hogy árva, szürke néha már a reggel,
a fény sem izzik úgy, a régi lángon,
s a varjak árja károgó sereggel
alázza még ezerszínű világom.

Az őszre kéne, persze így magamra,
ha már a dér fejemre is fehéret
terít, s ha már a zaj se, csönd se vállal,

ha egyre többször édesít a kamra
– magamra tett, de megszegett ígéret –,
az őszre kéne inni egy pohárral.