Zénó Creative Commons License 1999.12.26 0 0 37


Magyar Hírlap, 1999. december 27., hétfő

Teljes karantént vezettek be Kalocsán

Haszán Zoltán

Ma reggeltől senki, még a tisztek sem hagyhatják el a a kalocsai
kiképzőközpontot, mivel tegnap délután a hatodik sorkatonát szállították
kórházba gennyes agyhártyagyulladás gyanújával. A karantént várhatóan
húsz napig tartják fenn.
Háromnapos szünet után tegnap újabb Kalocsán szolgáló sorkatonán
jelentkeztek a gennyes agyhártyagyulladás tünetei. A fiú délben
jelentkezett torokfájással, rövid időn belül azonban felszökött a láza,
állandó hányingere lett, a megvastagodó agyalap pedig megzavarta a
légzési, keringési központját.
A beteg katonát nem sikerült azonnal a László Kórházba szállítani, mert az
ónos eső miatt nem szállt fel a helikopter. Végül egy speciális mentő indult
érte Budapestről. A kiskatona a hét végén megkapta a betegség elleni
védőoltást és a gyógyszereket, ám értesülésünk szerint a második tablettát
nem vette be. (Az injekció csak öt nap múltán ad védelmet.) A fiú egy
szobában aludt egy olyan bakával, akit a betegség miatt a múlt héten
kórházba szállítottak. A kiskatona otthon volt Békés megyében, ezért már
értesítették a helyi hatóságokat, amelyek gyógyszerekkel látják el
hozzátartozóit. Az újabb megbetegedés miatt a honvédség egészségügyi
illetékesei a múlt csütörtökön elrendelt járványügyi zárlat szigorításáról
döntöttek. A kilépési tilalom eddig csak a több mint kétezer sor- és
szerződéses katonára vonatkozott, ma reggeltől a hivatásosok sem
hagyhatják el a laktanyát. A megkülönböztetést Svéd László, a Magyar
Honvédség egészségügyi csoportfőnöke szerint az indokolta, hogy a
betegség elsősorban a fiatalabb korosztályt veszélyezteti, akikkel a
hivatásosok nem töltöttek hosszabb időt egy légtérben, nem étkeztek és
aludtak velük egy körletben. Az újabb betegség miatt azonban teljes
karantént rendeltek el, ennek ideje alatt senki nem hagyhatja el a
laktanyát. Ilyen esetekben a tilalmat a lappangási idő - a gennyes
agyhártyagyulladásnál tíz nap - kétszereséig tartják fenn, és csak akkor
oldják fel, ha egyetlen új beteget sem regisztrálnak. A határidő minden
újabb fertőzöttnél újraindul.
A tegnapi kiskatona volt a hatodik, aki néhány napon belül elkapta a
betegséget, rajtuk kívül még két civil is megbetegedett. Az egyik fiú,
akinek a bátyja a kalocsai kiképzőközpontban szakács, december 20-án
belehalt a betegségbe. A Szent László Kórházból kapott értesülésünk
szerint az intenzív osztályon kezelt egyik katona állapota még mindig
súlyos, de már javul.
A védőoltások és az antibiotikumok beadása mellett a laktanyában nem
tartanak közös rendezvényeket, szünetel a katonák fizikumát igénybe vevő
kiképzés, igyekeznek csökkenteni az egy szobában alvók létszámát -
amely jelenleg tíz -, vitamindúsabb ételeket kapnak a bakák és sűrűbb
szellőztetést rendeltek el. Az újoncok látogatókat nem fogadhatnak,
ajándékcsomagokat viszont küldhetnek a hozzátartozók. A sorkatonák
telefonon tarthatják a kapcsolatot a külvilággal, ám a mindössze négy
bejövő és három kimenő vonal túlzsúfolt.
A kalocsai megbetegedések miatt vizsgálatot indított az állampolgári jogok
országgyűlési biztosának általános helyettese. Polt Péter megkísérelte
annak tisztázását, hogy a honvédségi kiképzőközpontban kielégítőek
voltak-e a megbetegedés továbbterjedésének megakadályozására hozott
intézkedések. Polt közleményéből az derül ki, hogy a konzultációkon a
Magyar Honvédség Egészségvédelmi Intézete és az Országos
Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi vezetői is még azt hangoztatták, nincs
szükség a teljes körű szűrővizsgálatra és az antibiotikumok beadására, a
járványügyi zárlatra. (Ez azóta megtörtént).
A tisztiorvosi hivatal illetékese azt közölte, nem lehet kizárni a laktanyán
belüli járványt, de további intézkedéseket ennek ellenére sem tartott
feltétlenül szükségesnek.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, a laktanyákban
az agyhártyagyulladásos esetektől függetlenül is aggályos közegészségügyi
helyzet alakult ki. Feltűnően nagy számban fordulnak elő fertőző légúti megbetegedések, a gennyes agyhártyagyulladás pedig ezek talaján
alakulhat ki. Előfordult, hogy a 2500-as létszámból egy héten 500-600
sorkatona jelentkezett a gyengélkedőn, s az orvosi ellátást igénybe nem
vevő sorkatonák is láthatóan sokan betegek - írta Polt. Szerinte különösen
a fűtés és a melegvíz-ellátás hiányosságai, az étrendből a
C-vitamin-tartalmú ételek hiánya, egyes kiképzési feladatok rossz
szervezése és az egyenruházat egyes hiányosságai vezettek oda, hogy a
kórokozók terjedéséhez kedvező feltételek alakultak ki. Polt ajánlotta,
szüntessék meg a hétvégi eltávozások kiadásánál a valóban orvosi
ellátásra szoruló sorkatonák hátrányos megkülönböztetését, legalább a
járvány elmúltáig tartó időszakban javítsanak az elhelyezési és a
szolgálatteljesítési körülményeken.
A Honvédelmi Minisztérium közleményében leszögezte: a december 10-ei
első megbetegedés óta a Magyar Honvédség mindent elkövet, hogy
megelőzze a felső légúti betegségek agyhártyagyulladásos szövődményét.
Az ÁNTSZ ellenőrzése szerint a honvédség illetékesei a szabályokat
betartva jártak el - emlékeztetett a tárca.