Mit adott: mindenekelőtt híreket, információkat dokumentációkat, forráskódokat amik igen hasznosak a munkámhoz. Sőt az általam használt operációs rendszer is ott lett kifejlesztve, és onnan lett letöltve. De szinte minden általam használt program is onnan jött, általában a forráskódjával együtt. Előtte BBS-eztem, de az igen drága volt (én vidéken, a legtöbb használható BBS pedig pesten lakott) ráadásul állandóan megszakadt, lassú volt, nehéz volt bejutni és a hozzáférési idő is erősen le volt korlátozva. Cserébe viszont olyan programokhoz, információkhoz lehetett jutni, amiről az átlag földi halandó nemigen álmodhatott. Ehhez képest ez maga a mennyország. A másik dolog, hogy hírforrásnak sem utolsó. Nemcsak hogy gyorsabban jutok az engem érdeklő hírekhez mint a többi médiában, hanem az ehhez hasonló fórumokon meg is vitathatom másokkal. Ez sokkal jobb mint pl a rádió, ahol a műsorok az információkkal általában együtt adják a hivatalos véleményt is. Nem véletlenül félnek bizonyos, a jelenlegi közéletet uraló irányzatok az internet terjedésétől, és próbálnak minden ezközt bevetni ellene. Ilyen a "függőség" elmélet, vagy a háló cenzúrázása. Ezek közül a kedvenceim: függőség - rengeteg dologtól függünk többé-kevésbé, ennél károsabb dolgoktól is; elidegenedés - érdekes módon ha valaki órákon át könyvet olvas, senkiben nem vetődik fel hogy naponta hány órát töltött a könyv előtt; robbanóanyagok leírása - egy középiskolai kémiakönyv alapján is egész érdekes bombákat lehet csinálni; káros ideológiák terjesztése - a kommunizmus, fasizmus, stb egész jól elterjedt a háló nélkül is.
Mit vett el: Időt: kedvencem a stalled... felirat. Pénzt: rohadt drága magyarországon a net, nem is csak a szolgáltatás hanem a telefon költség. Ráadásul ez sem független a stalled felirattól. Ezek után szívet melengető, amikor hallom hogy a Matáv a Kossuth-on az általam meglehetősen utált komolyzenei adásokat szponzorálja :).
Minden "netfüggőnek" és netfüggetlennek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!
Micu