Lutra
2021.11.22
|
|
0 0
18786
|
Egyed Emese
Jaj, a szabadság
Már nem kellett fél füllel a kattanó zárra figyelni. behunyt szemmel is a telő időre, a külső világra. Már büntetlenül lehettünk, mint a komló, erőtlenek, csak adni-akarók; szerepeket, ravaszkodást ha már elveszíthettünk, mint kopott kabátot: léphettünk a csönd mohaszőnyegére, együtt hagyhattuk el a szavak ingoványát. Békesség félhomálya mosott egybe kamasz fenyőfát, ezüsthajú nyírfát, megálmodott helyzetet s hihetőt. Senki nem tiltott, semmi nem űzött már: tiéd voltam és te az enyém voltál. Választhattunk. Helyet, időt. Csodát.
És a szabadság szűk csapásain te elindultál – vissza. Veled én is, együtt mentünk a láperdő széléig, aztán –
Mi lett velünk? Miért nem jártuk végig virágzó berkeit? Mi nem volt jó vajon? Megbénított a szabadság? Vagy miért Nem tudtunk már egymás szemébe nézni? |
|