Sziasztok!
Egy olyan problámám van, amit eddig két VW szervíz és két független szerelő sem tudott megoldani. Kezdem azt gondolni, hogy velem van a baj. Nem vagyok műszaki ember, megpróbálom elmagyarázni röviden:
2013 VW Passat Alltrack 2.0 TSI, automata, benzin. Mindkét hátsó fék melegszik, akár fékezek, akár nem. 10 perc után, nulla fékezés mellett mindkettő forró, az elsők természetesen jéghidegek. Fél óra autóút után bőven 100 fok feletti, a víz elforr rajta. A felni folyton fekete, nyilván mert kopik a fékbetét. A súrlódás nagyon enyhe de folyamatos lehet mert, hosszabb menet után sem színeződik el a tárcsa.
1. szerelő: szétszedte a fékmunkahengereket, szerinte semi baja, rendesen működik minden, szerinte nem is melegszik. Fékbetéteket kicserélte meg a kerékcsapágyakat miután abból kifolyt zsír, nyilván a melegtől.
2. szerelő (VW), fékolajat cseréltek horror pénzért, megvizsgálták szerintük ez volt a baj. A hibajelenség ugyanaz. Műszerrel mindent beállítottak (elektoroms a kézifék), hézagokat meg mitudomén.
3. szerelő (VW): megemelték megforgatták, megvizsgálták, szerintük rendben, semmit nem kell kicserélni.
4. szerelő: találkozott már ilyennel, sokat szenvedtek vele végül nem jöttek rá mi okozza. Talán ABS kocka (fogalmam nincs mi az). Állítólag a komplett féknyereg cseréje sem segített.
Volt-e valakinek hasonló tapasztalata, vagy esetleg van-e ötlete mi lehet a gond? Mindenhol az volt az érzésem, hogy nem hiszik el amit mondok, vagy fogalmuk sincs mi lehet a baj...
Előre is köszönöm.