Mario Benedetti

Hát igen, a magány...

Hát igen, a magány.

Csupa régi dolgot hoztam magammal, rajtuk át nézem a fákat:
van itt egy tél, néhány levél az ágon, egy üres pad.

Fázom, de mintha valaki más volna, aki fázik.

Könyvet hoztam magammal, akárha könyvből
léptem volna ki én is, önfeledt férfi, kezében könyvvel.

Távoli nap a mai, tűnődő.
Mintha csak festményekről ismernénk a tájat,
novellákból a karácsonyt,
fekete-fehér nyomatokról a park vonalait.

Hát igen, a magány.

Az a nő a padlóra lepedőt terített, be ne piszkolódjék,
lefeküdt, ollót fogott, a mellébe döfte,
de nem volt elég ereje, hát kalapácsot ragadott: morbid dolog.

Az újságban olvastam az egészet.

Nézzétek el nekem.

_{/Lackfi János ford./}