HJM Creative Commons License 1999.12.21 0 0 231

A Fidesz elállt a pertől az Áder és Fidesz kontra ÉS-ügyben

Budapest, 1999. december 21. (MTI) - Elállt kereseti kérelmétől Áder János és a Fidesz - Magyar Polgári Párt abban a helyreigazítási perben, amelyet a politikus és a párt az Élet és Irodalom szerkesztősége ellen indított - derült ki az első tárgyalási napon kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A felperes azzal indokolta döntését, hogy megbízói az egy hete, szintén helyreigazítási perben született másodfokú ítélet tanulmányozását követően határoztak így.

 Hozzátette: továbbra is sérelmezik a hetilap november 5-én megjelent, Szerencsések és zsenik című írás egyik mondatát, és emiatt személyiségi jogi pert indítanak.
 A felperes a következő szöveg közlését kérte helyreigazítási kérelemként az ÉS elleni keresetében: "Lapunk 1999. november 5-ei számában valótlanul állítottuk, hogy a Fidesz vezetői valójában a saját tagságuk előtt sem számoltak el gazdálkodásukkal. Ezzel szemben az felel meg a valóságnak, hogy a párt vezetői a tagságnak több alkalommal is elszámoltak a vonatkozó jogszabályoknak és a párt belső szabályzatában foglaltaknak megfelelően."
Az alperes (az Élet és Irodalom) tudomásul vette a felperes döntését, így az eljárást a bíró megszüntette.
A bíróság a felperest 7.500 forint perköltség 15 napon belüli megtérítésére kötelezte. +++