Jó, hogy ilyen helyek is vannak errefelé...

Egy kicsit megszakítom a verselést kiegészítésképpen, hátha érdekel valakit mélyebben a haiku. Egy kis leírás Benits Péter szavaival:

"A haiku, több mint versforma:önálló műfaj. Szülőhazájában csak azokat az 5-7-5-ös sorképletű verseket nevezik így, amelyek a természet ábrázolásán keresztül mély filozófiai, lélektani tartalmat sugallnak. [...] A műfaj máig legnagyobbnak tartott mestere Macuo Basó (1644-1694). Nem ő találta fel a haikut, de ő emelte az önművelés útjává (dó).[...] Út lehet minden olyan tevékenység, amelynek gyakorlása csiszolja a személyiséget, tisztítja az elmét és az érzelmeket. Az útként művelt versírás előfeltétele nem a zsenialitás, hanem a gyakorlás, amelynek során a hadzsin (' a haiku művelője') akkor képes egyre jobb verseket írni, ha nem csak a haikut, de saját személyiségét is faragja, alakítja, ennek révén pedig közelebb jut a bölcsességhez. [...] Ez a belső folyamat - ami tulajdonképpen egy szellemi gyakorlat - teszi a haikuírást valódi kihívássá, a személyiségfejlesztés eszközévé."

És innen kivonatosan a haiku főbb elvei, szintén Benits Péter megfogalmazásában:

"A klasszikus haiku a zen-buddhizmus esztétikai alapelvei szerint épül fel.
- szono mama ('éppen ilyen') elve: a tárgy megragadása , pontosabban "felmutatása" a maga valóságában, szépítés, díszitgetés nélkül.
- a "nagy" megragadása a "kicsin" keresztül, a johaku, az 'üresen hagyott tér' elve. A tömör utalás, a sűrítés és a kihagyás, a sejtetés sokkal inkább megfelel a haiku természetének.

Basó szerint a jó haiku továbbrezeg az olvasóban, amikor "kicsomagolja" a pillanatba sűrített látványt. A legjobb haikuk átlépik az időt, és akár több év és több földrésznyi távolság ellenére is beszédesek. A haiku költői erejének másik forrása a személytelenség. A közvetlen tanítás és az "én kiírása" távol áll a klasszikus haikuköltészet eszményétől. Az igazán sikerült darabokban a szerző "névtelen", [...] szinte csak csatornaként szolgál ahhoz, hogy papírra kerüljön a vers, amelyet valójában a Természet írt.

Megintcsak Basó szerint: a költőnek egyrészt hűségesnek kell lennie a Szépséghez (fuga no makato), vagyis témában és stílusban méltónak kell lennie a haiku műfajához. Másrészt arra kell törekednie, hogy a múlandó, konkrét témán keresztül (rjúkó) felvillantsa, sugallja a múlhatatlant, azt a rejtélyes középpontot, amely a változó felszín mögött van (fueki)."

Persze, mint már korábban említették itt egyesek, a haiku sokkal összetetebb dolog, aki "belevág", annak mindenképp megéri. Természetesen nekünk, egyszerű "költőknek" nem kötelességünk mindezt figyelembe venni, de mit ér a forma tartalom nélkül? Szóval amennyire csak tőlünk telik, igyekezzünk és tényleg próbáljuk járni az utat. Azt hiszem még így is igazán "csak" körömverseket alkotunk. Ami persze nem baj.

Elnézést a nagyon hosszú hozzászólásért és az "untatásért", remélem azért lesz, aki hasznát veszi a segedelemnek. Mégegyszer bocs, ha off-nak érezte valaki.

Hát akkor csak így tovább.

-diablito-