Lutra Creative Commons License 2021.10.18 0 0 96602

Tobias Lorowicž

A kilencedik

mind a tizenkettőt szeretem. mégis akkor vagyok a
legboldogabb, amikor  láthatom  az augusztus  és a
szeptember  kézfogását. amikor  elköszön az egyik,   
vidámságait és gyűjtögetett fiatalságát  zsebre téve.
sosem szomorú vagy  életunt, csak lejárt  a munka-
ideje és  megtette,  amit kellett. a cipőinek kopogá-
sában  még  visszhangzik a nyár összes  frissessége
és ezért nem is tud búslakodni. aláírogatják a papír-
munkát és helyet foglal a kilencedik. csak egy  nap-
pal  idősebb, mégsem vethetőek  össze,  mert  más-
hogyan  tökéletesek mindenkor. ő is  üde  és  mégis
minden csepp  esőjében  méltóságot  parancsol ma-
gának az elmúlás  tudása.  távol van  még a szürke-
ség,  de már nem hazudik örök napsugarakat. ezért
is bölcs és  rámutat az örökölt  adományaira. szeré-
nyen és elegánsan. nem skandál harsányan dalokat,   
inkább   csak   rekedten   szaval   mély  dallamokat
mindenkinek  és  saját magának. nem tolakodik so-
sem,  csak  látni  és  hallani  tanít.  de  nem lehetne
ilyen  markáns elődje   munkálkodása  nélkül,  aho-
gyan  az sem lehetett volna annyira visongó utódját
nélkülözvén.   mást  adnak  és  másként  szólítanak
meg.  szeretni is csak másként lehet  őket. nem kü-
lönbek  a  többi  tíznél,  de  a legtisztább mondatok
akkor születnek, amikor ők találkoznak.