Lutra Creative Commons License 2021.10.17 0 0 96601

Hétvári Andrea

Szakállas portré

 

                     Kunyhóból is származhat nagy férfi.
                                                         Seneca)


Furcsa gyermek ő, akié a jászol,
rettegett szavától a régi császár,
fénye átér több ezer éves éjek
ószövetéből.

Nem szaladgált knósszoszi drága lépcsőn,
gömbje nem gurult oda színaranyból,
apja nem király, se nagy úrfi, báró,
egyszerű ács volt.

Anyja halványarcú a régi képen,
hol gyerekként óvja a déli széltől,
kettejük közt bomlani kezd a hajnal,
földi szivárvány.

Ők a kunyhó – ég tetején a reggel
megkerülte hétszer a búzaföldet –
hányszor adja kölcsön a furcsa vázat
testnek a lélek?

Ébredünk, de nincs aki lát az álom
szürke hártyájának a túlfelére,
nincsen út, mely elvezet innen élve,
menni mezítláb.

Sárdobálás szennyei őt nem érték,
napba fordul talpa alatt a tenger,
fénye villan gyöngyeinek, halaknak
puszta szavától.

Míg a szív benn kincseket ír a mennyben,
kint a bent és mindene csak virágzás,
fenn az ég és lábad előtt a mélység,
benned a létra.