JimmyQ
2021.10.15
|
|
0 3
9246
|
Nyilván nem azt hiányolom, hogy az első oltás után kiadott pár napos igazolásokkal nem utazhatnak külföldre, hanem azt, hogy még a két kínai vagy két orosz után felvett egy (nyugati) oltással se. És a kormány nem engedélyezi, hogy megkaphassák a szabad utazáshoz szükséges második (nyugati) dózist. Ezzel "jutalmazva", hogy engedték magukat rábeszélni a keletire. Nehogy a kormánynak nyilvánosan el kelljen ismernie ezt a politikai okból elkövetett járványügyi szakmai hibát.
És mi lesz a jövőben? Leállították a világszerte elfogadott és leghatékonyabb mRNS vakcinák jövőbeni behozatalát, s politikai számításból gyártunk majd helyette olyat, amit a kifejlesztőik mindmáig nem voltak képesek elfogadtatni a világ nagy részén. Ehelyett a főmogul egyszerűen kijelenti, hogy "az legalább annyira jó, mint a többi". |
Előzmény: Törölt nick (9244)
|
|