Lutra Creative Commons License 2021.10.12 0 0 96587

Dimitrisz Andoniu

Vers


A kezdetre emlékeztél ma este -
az esős estre, mikor elhatároztad, valóra váltod
a távoli, ismeretlen tájak iránt érzett vágyakozásod,
mi csaknem megbénította
életed.

Azt mondtuk, megkönyörülsz rajtunk, Úristen,
képzeletbeli virágzás magva
a meddő földben.
Egész a csöndes könyörgésig összetörten
egyszerű véget jósoltunk magunknak,
a még-soha-nem-látott meglepetését.
Forgass ki minket minden tudásból,
csak add meg nekünk - sírtunk mélyen magunkban -
a méltó harc után
kijáró fáradalmat.

Eltökéltük: végigjárjuk a választott utat,
s felkelünk,
ha elesnénk.
Ne adj minékünk gyakorlatias álmokat,
ne ébressz vonzó örökségekre minket -
de hajóorrokat, mik bukdácsolnak a tenger gödreiben.
Névtelen törekvésekben tégy szabaddá,
hadd kezdjük újra, ha elesnénk,
test test elleni küzdelemben
harcoljuk ki a győzedelmet.

Csendes művészetünkhöz illik ez az éjszaka
a hepehupás víz színén.
Emelkedünk, legyőzve a mélységet,
rátaláltunk egy kiáltásra, s életet leheltünk belé
egyszerű, indulattalan beszédben.

Messze, mélyen hallása sivatagában
ki várja művészetünket, hogy az gazdagítsa?
Ki gyűjti össze az elgyötört szárazföld
diribdarabjait?
Ki emelkedik föl, hogy megmérje a mélyt,
tudatában, hogy veszni hagyja benne az egyszerűség virágát?

Számot vetettünk összeszorítva szívünk,
olyannyira, hogy el sem fért benne egy hazányi jóság.
Hányszor bontottunk vitorlát odahagyva kikötőket?
Hányszor fogadkoztunk - ez az út az utolsó.
Meséltük könnyedén, írtuk kínnal, keservvel:
a kikötőket, a tenger kellős közepén
a várakat s várkisasszonyokat a romantika éveiben
a gorgónákat és művészeteket,
elhallgatott szenvedélyek, elvirágzott jázminok,
nem-létezők, bíbor és bársony tenyerünkben,
mit repecskessé tett horgonylánc, hajókötél,
és városokat, melyek számotokra ismeretlenek.

Ma este - azért, amit cselekedtünk annyi évig
földarabolva ezt a térképet, pedig nem erre rendeltetett
fölvérezve szívünket szüntelen keresésben
elajándékozgatva érzelmeinket
véletlen kikötőkben -
ma este ki vár?
Vár egyáltalán valaki minket?
És nyer-e, ahogy mi,
ezzel a várakozással?
Míg végighallgatja mindezt, miről beszélünk -
ezt a bolyongást -
egy athéni kocsmazugban, mi,
           minden hétfőn megjelenő három barát?


/Papp Árpád ford./