Gerle Kiss Éva

Az élet jelei
 
Mint referenciaponttól rugaszkodom el,
a mindennapok megtalált ritmusától.
A gondolat, hogy megszokásból
alkotja az ember a teremtett világot,
egy lépéssel távolít csak magamtól –
puzzle-darabkák széleit tépem,
hiába épül a művi rend.
Valami megfoghatatlant
szorítani mégis a tenyerembe,
ha ujjaim kifeszítem, lássam,
legyen nyilvánvaló, mint a
a rajzolatok, és az áttetsző hajszálerek.
Nem tudom hova vezet, ha az ember
ki akarja tapintani a saját pulzusát,
miközben a halálon gondolkodik,
vagy, ha az utcáról behallatszik
egy sikoly, vagy
egy túlhevült nevetés.
Söröspalack nyitás, sercenés.
Az élet jelei nem eltitkolhatók.
Tudomásul kell venni, akkor is,
ha a holnapra, mint nemlétezőre gondolunk.