Lutra Creative Commons License 2021.10.11 0 0 96585

Czeslaw Milosz

Ártások

A legkevesebbet ártani – ezt akartam.
Bár az akaratunk itt édeskeveset számít.
Elég, ha két szót összekapcsolunk, s a fogdmegek
már futnak értük, s a bírák törzsi szertartásokon
ítélkeznek fölöttük. Írjunk hát inkább magunknak
s barátainknak, tegyük kellemessé valakinek a
vasárnapi kirándulását: így kezdődik. Később
mégis zászlókkal, ordítozással, jövőbe látással
s a barikádok védelmével folytatódik.
Az én nagy pártfogóm sok rossznak volt az
okozója. Maradt volna inkább a balladáinál
vagy a szonettjeinél. Senki nem mondta neki:
elég volt, hagyd abba. Jóindulattal kezelték,
szinte kézen fogva vezetgették.
A mitológiák kedvéért születtünk volna?
S a saját életünket valóban elvesztegetjük?
Milyen démon ez a nyelv természetében,
hogy mindannyian szolgálni kényszerülünk neki?
Én is ártottam a világnak, lehet, kevesebbet,
mint mások. Álöltözetben, álarcban, azonosíthatatlanul
s félreérthetően éltem. Mindez ma már legalább
véd a jubileumokon való szavalgatások csábításától.

/Tőzsér Árpád ford./