Lutra Creative Commons License 2021.10.10 0 0 96578

Egrégi Bebek Pelsőczy Katalin

Őszutó
 
Az ősz avarából egy süngyerek csöpp fejét kidugja,
Ha nem lenne bátor kislegény hát biztosan vacogna.
De így csak bámészan néz körül s bár tüskéi fáznak,
Nyelvöltve, hetykén vág neki a kietlen tájnak.
 
– Mit nekem dér ejnye na, tüskéim már vannak
Aludni oly hasztalan, még nincs vége a napnak.
Futkozni kéne mint mikor a Nap sütötte a hátam,
Bár tény ami tény, az árnyékomat már több napja nem láttam...
 
S ni! a gomba is ácsorog bocskorát kémleli
Fején egy színes kis kalap, apró pöttyökkel teli.
Fázik a szentem? mi lehet, hogy minden oly barna?
Lám csak egy cinke most repül a rezgő avarba.
 
Nem értem én ezt mi lehet, hogy minden csöndesebb?
A madárdal is elhaló, már egyre hűtlenebb.
S hűvös a szél a mindenit a végén még megfázom,
Jobb híján vár a rőt avar és a könnyű álom...