"Felültem az ágyban; vékony napsugár hasított keresztül a szobán, táncoltak benne a porszemek. Fölkeltem, elhúztam a függönyt. Tisztán kéklett az ég, ragyogott a nap. Élénk szellő himbálta a faágakat. A tó vize csillogva fodrozódott; a szél ebben az évszakban már megborzongatta az úszó ember bőrét. Kimentem a házból, és a vízbe ugrottam. A felszínre érve beúsztam a tó közepéig, aztán a hátamra fordulva nézegettem az ismerős hegyeket. A tó egy mély völgyben terült el, három hegygerinc találkozásánál; a csodálatos látványt nyújtó tájat a nagyapám fedezte fel még fiatal korában. Száz év telhetett el azóta, hogy először járt ezeken a hágókon, szinte még gyermekkorú felfedezőként, vad világban nevelkedve, ahol még veszélyt jelentettek a pumák, a vaddisznók és az indiánok, akik az északi gerincen éltek kezdetleges kunyhóikban. Akkor fogadta meg, hogy egyszer még itt fog lakni, ebben a tökéletes völgyben, a hatalmas, vén fák között, a hét forrás mellett - és végül így is lett; később létrehozta a tavat, házat épített, és számtalanszor vitte kirándulni a környékre kis unokáját. Igazából sohasem tudtam megérteni nagyapám rajongását e vad vidék iránt, de mindig igyekeztem érintetlenül megőrizni ezt a tájat, még akkor is, amikor már közelítette és végül körül is vette a civilizáció. A tó közepéről jól látszott egy bizonyos sziklaszirt, amely az északi gerinc közelében nyúlt ki a tó fölé. Előző nap a nagyapám által teremtett hagyományt követve fölmásztam erre a kiszögellésre, hogy a táj látványa, az illat, a fák lombkoronájában suhogó szél megnyugtasson kissé. Ahogy ott fenn üldögéltem, néztem a tavat és az alant sűrűsödő növényzetet, lassanként egyre jobban és jobban éreztem magam, mintha a látvány és a tájból áradó energia feloldott volna valami görcsöt a tudatomban."

https://heted76ar.hu/gallery/james-redfield-mennyei-profecia.pdf